hirdetés
2025. december. 02., kedd - Melinda, Vivien.
hirdetés

Szétszakadó ellátórendszer

Az egészségügy rendszerszintű átalakítására a 2010-ben hatalomra került Orbán-kormánynak volt esélye – írja átfogó elemzésében Lénárd Rita, akinek írását a Heinrich Böll Alapítvány közli.

A Portfolio 2017. októberi, magánegészségügyi konferenciáján hangzott el: “a magán-szolgáltatókhoz fordulók aránya a 20–60 év közöttiek körében idén várhatóan 65 százalék fölött lesz, évi 300 milliárd forint, amit egészségügyi szolgáltatásra költenek el az emberek.” Ez csak a jéghegy csúcsa, mert ezek az adatok a jogtiszta működésű szolgáltatók elemzéseiből származnak. Van azonban egy másik, rejtett út, az úgynevezett “lakásrendelők”, ahol finoman szólva is szerény körülmények közt csupán egy megbeszélés zajlik, talán egy rövid fizikális vizsgálattal, a labor, a diagnosztika és az esetleges beavatkozás is az államiban folytatódik – hálapénzért. Ezeket a rendelőket döntően olyan – sok esetben a szakmában elismert – orvosok üzemeltetik, akik az állami egészségügyben is dolgoznak. Például a nőgyógyászati, sebészeti megbeszélés a “lakásrendelőben” zajlik, de a szülés vagy a műtét az állami kórházban. Majd a kontrollvizsgálat ismét a magánrendelőben, de ha szövődmény lép fel, irány az állami szolgáltató. Ez érthető, hiszen az orvostudomány, az orvostechnikai eszközök robbanásszerű fejlődése miatt ma már nem működik az egy orvos–egy beteg modell, a gyógyítás csapatmunka, bonyolult, rendkívül drága technikai háttérrel. Az viszont nem elfogadható, hogy nincs számla, a legtöbb esetben nincs írott lelet, így nincs reklamáció, nincs garancia sem.
Elfogadhatatlan, hogy ez a betegbiztonságot veszélyeztető, az adózást, a szakmai ellenőrzést kikerülő egészségügyi tevékenység zavartalanul működhet. Természetesen szükség van a magánellátásra, de meg kell teremteni a két rendszer egymást kiegészítő, egymásra épülő, átlátható, jogtiszta, minőségbiztosított, egységes szakmai elveken alapuló, biztonságos betegellátást garantáló, szigorúan ellenőrzött együttélését.
Ma Magyarországon a legnagyobb veszély az, hogy kettészakad az egészségügy, lesz egy folyamatosan romló közellátás, „ szegényellátás”, és egy „ fizetős”, jó ellátás a gazdagoknak. Vannak technikák ennek áthidalására, amelyekkel a kevésbé tehetősek is hozzáférhetnek a magán-ellátáshoz, de sajnos ebbe az irányba semmilyen lépést nem tett a kormányzat.

Lénárd Rita belgyógyász, az 1001 orvos hálapénz nélkül Facebook csoport tagjának írását a Heinrich Böll Alapítvány angol nyelven közli.

hirdetés

Könyveink

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...