hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Százhúsz éve használják az orvoslásban az X-sugarat

120 éve születtek az első röntgenfelvételek – emlékeztet a HVG felidézve azt is, hogy több mint 400 röntgenorvosról tudunk, akinek halála a sugárzás okozta bőrráknak tulajdonítható.

„A röntgensugarak nagy áthatolóképességét kihasználva, már 1896-ban az orvosi gyakorlatban is alkalmazták őket – idézi fel a lap. – A mellkas első, röntgensugaras átvilágítása 1896 körül történt. A röntgensugarakat a gyógyászatban először a tüdőbaj megállapítására alkalmazták. Egy eltört kar csontjait 1896-ban röntgensugarak segítségével illesztették össze.

A röntgensugárzás első áldozata állítólag az amerikai Grubbe volt, akinek egy Crookes- csövet gyártó üzeme volt. Ő 1896 legelején szorult orvosi kezelésre, mert bal kezén a sugárzás következtében kihullt a szőr, a bőre kiszáradt és berepedezett, a körmök elsatnyultak. A sugárzás okozta bőrgyulladás a század első éveiben világszerte az orvosok gyakori betegsége lett, ugyanis ekkoriban még rendszeresen benyúltak (védőkesztyű nélkül) a sugárzás útjába a felvételek készítése során. (Az ólomköpenyt még évtizedeik nem alkalmazták.)

A "röntgenkéz" néven ismert tünet együttesnek gyakran voltak súlyosabb következményei. A bőr alatti erek károsodása és a minduntalan kifekélyesedés miatt gyakran vált szükségessé az ujjak amputálása is. Gyakran alakult ki bőrrák is. A sugárzás által kiváltott bőrrákot Frieben német orvos 1902-ben írta le először. Több mint 400 röntgenorvosról tudunk, akinek halála a sugárzás okozta bőrráknak tulajdonítható. Emlékükre a hamburgi Szent György Kórház parkjában egy emlékművet állítottak fel. Az emlékművön 18 magyar orvos neve is olvasható” – írják a hvg.hu-n.

 

(forrás: hvg.hu)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink