hirdetés

Szakbizottsági támogatás a megyei intézmények átadásának megtárgyalásához

Az Országgyűlés Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottsága támogatta a megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei intézmények, valamint a főváros egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát.

A testület hétfői ülésén ugyancsak kormánypárti szavazatokkal többséget kapott az intézményátadáshoz szükséges alkotmánymódosítási javaslat parlamenti vitára való alkalmassága is.

Szabó Erika államtitkár elmondta, a "megoldás lényege", hogy a megyei önkormányzatok által működtetett 739 egészségügyi, oktatási, szociális és közművelődési intézmény működtetését az állam 2012. január 1-jével átveszi.

Az egészségügyi intézményeket a Nemzeti Erőforrás Minisztérium irányítása alatt álló Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség-és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) fogja működtetni, míg az összes többi intézményt a kormányhivatalok veszik át, és a kormányhivatalok mellett, külön erre a célra szolgáló megyei intézményfenntartó központok működtetik majd. Mindehhez 14 törvény módosítására van szükség.

Az adósságállományt és a szállítói tartozásokat is átvállalja az állam, így a megyei önkormányzatok teljes körűen megmenekülnek a tehertől is, és a jövőben már területfejlesztési feladatokat fognak ellátni.

Répássy Róbert államtitkár közölte: az alkotmánymódosítás lényege, hogy a közösségi tulajdonban lévő vagyontárgyak egy másik közösségi tulajdonba kerülhetnek ingyenesen, ha egy törvény így rendelkezik. A javaslattal összefüggésben arról is beszélt, hogy 1989 és 1990 között nem volt szükségszerű, hogy állami tulajdonok megyei önkormányzati tulajdonba kerüljenek. Példaként említette, hogy egykori MSZMP pártházakat is megyei önkormányzati tulajdonba adtak.

Varga Zoltán (MSZP) volt önkormányzati miniszter ezzel szemben úgy látta: azért kell módosítani az alkotmányt, mert a kormányfő és a megyei elnökök közötti megállapodás alkotmányellenes. Véleménye szerint a kormány a magán-nyugdíjpénztár után most a megyei önkormányzati vagyont is "einstandolja".

Hegedűs Lorántné (Jobbik) ugyancsak azon a véleményen volt, hogy az alkotmánymódosítás csak "utólagos kozmetikázás". Az aláírt megállapodás szerinte valójában nem politikai szándéknyilatkozat, hanem tartalmát tekintve egy szerződés, amit nem írhattak volna alá. Az ellenzéki képviselő a megyei ingatlanátadást "vagyonelkobzásnak" nevezte, és arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzati vagyontárgyakhoz más jogosítványok kötődnek, mint az államiakhoz.

Szabó Erika válaszában elmondta, a mostani változtatással az állam lényegében visszaveszi azt a feladatot, amit eddig a megyei önkormányzatokkal láttatott el. Mint fogalmazott, nyilvánvaló, hogy "a feladattal együtt jön" az ellátáshoz szükséges vagyon is. Az eltérő anyagi helyzetben lévő megyei önkormányzatokra utalva arról beszélt: az állami szerepvállalás a garancia arra, hogy mindenki magas színvonalú ellátást kaphasson a jövőben. Leszögezte azt is, az állam által januárban átvett intézményekben dolgozóknak "nem lesz veszélyben a munkahelyük, senki nem készül elbocsátásokra, intézmény-összevonásokra".

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more A lélek rejtett ösvényein. A pszichoanalízis aktualitása a klinikumon innen és túl

    Eljárt-e az idő a pszichoanalízis felett? A szerző határozott válasza...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...