hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Svéd Tamás: Egy felkészületlen egészségügyre zúdult rá a pandémia

Később kellene nyitni – mondta Svéd Tamás intenzív terápiás főorvos, a Magyar Orvosi Kamara titkára a 168 Órának.

Örvendetes, hogy egyre többen vannak beoltva, de ahhoz, hogy visszakaphassuk a korábbi életünket, a védettek nagyobb aránya kellene – vélekedett Svéd Tamás intenzív terápiás főorvos, aki a megkezdődött lazítások miatt viszont attól tart, jöhet egy negyedik hullám. A Magyar Orvosi Kamara elnökségének titkára szerint „megint fordítva ülünk a lovon, nem úgy zajlik a nyitás, ahogyan azt célszerűnek látnánk, mert ahhoz, hogy az egészségügy fellélegezhessen, később kellett volna nyitni” – olvasható a legfrissebb 168 Óra hetilap nyomtatott számában.

A főorvos az interjúban nagy bajnak nevezte, hogy vannak tényezők, amelyekkel nem tudunk pontosan számolni, hiszen egy lehetséges új mutáció bármikor boríthatja a jelenlegi elképzeléseket. Arról is beszélt, hogy „ha valamilyen csoda folytán ez a járvány varázsütésre elmúlna, és az összes Covid-os beteg meggyógyulna, az sem jelentené, hogy az egészségügyiek megpihenhetnek”, mert rögtön azzal a rettenetes mennyiségű beteggel kellene foglalkoznunk, akikre a járvány körülményei között nem jutott sem idő, sem energia. Krónikus betegekkel, akik már egy éve nem kapták meg a szükséges kezeléseket, és olyan új páciensekkel, akiknek a betegségét még nem ismerték fel. Ha az ő gyógyításukat nem tudják záros határidőn belül megkezdeni, akkor a Covid járulékos áldozatainak száma még hosszú éveken át ijesztően magas maradhat Svéd Tamás szerint.

Az, hogy Magyarországon 26 ezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma, és lakosságarányosan nálunk halnak meg a legtöbben, a főorvos szerint több tényező együttes hatása. Ilyen például a magyar lakosság rossz általános egészségi állapota: magas az elhízottak aránya, sokan szenvednek szív- és érrendszeri betegségekben, cukorbajban, gyakoriak a súlyos légzőszervi panaszok. Ezek eleve rontják a Covid-fertőzés túlélésének esélyeit, és ehhez jön hozzá, hogy „egy nem igazán felkészült egészségügyre zúdult rá a pandémia, tetézve azzal, hogy az utóbbi években többek közt éppen a járványügyi szervezés és védekezés rendszerét bontották vissza”.

Svéd Tamás kitért arra is: szerinte a járványkezelés egyik legnagyobb hiányossága, hogy elmarad a transzparencia, az adatok széles körű megismerhetősége. „A mélyszegénységben élő szegregátumokban például a hírek arról szólnak, hogy oda nem jutnak el az ismeretek, nem jut elég figyelem. Az emberek esetenként nagyon súlyos tünetekkel sem jutnak el a kórházba, otthon halnak meg.” Arra a kérdésre, hogy miként jöhet ki az egészségügyi ellátórendszer a járványból, azt mondta: „megtépázva”.

(forrás: 168 óra)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés