Sinkó: A világjárvány generálta a döntéseket az egészégügyben

Egy világjárvány kellett az utóbbi évek legjelentősebb hazai egészségügyi döntéseihez. Az orvosbéremelés, a sokak szerint belügyi logikával működő szolgálati jogviszony és a hálapénz kivezetésének módja és hatásai azonban finoman szólva is ellentmondásosak. Nem állították meg az erodációt, nem erősítették az ágazatban dolgozók kötődését és nem javították a munkakörülményeiket. A megboruló dominósor végén pedig a beteg áll, rajta csapódnak le a következmények. Erről és az elmúlt tizenkét év sokszor csírájában elhalt egészségügyi kormányzati lépéseiről a Szabad Európa kérdezte Sinkó Eszter egészségügyi közgazdászt.

Hogyan mérhető egy ország egészségügyi rendszerének teljesítménye? Több ilyen mutató is van. Az egyik az elkerülhető halálozások száma, ezen belül is az úgynevezett kezelhető halálozások mértéke. Ebben Magyarország nagyon rosszul teljesít, nálunk az uniós átlag csaknem kétszerese a szám. Ebbe a kategóriába tartozik például a későn vagy rosszul felállított diagnózis, vagy az, ha a mentő nem ér ki időben az infarktusos beteghez. És rosszul teljesít az ország az elkerülhető halálozások másik kategóriájában, az úgynevezett prevencióval megelőzhető halálozások számában is, gondolhatunk itt jellemzően az alkoholfogyasztásra, vagy a dohányzásra. Itt azonban Sinkó Eszter szerint már árnyaltabb a kép, hiszen nemcsak az egyén felelősségéről van szó, arról, hogy mennyire törődik az egészségével, hogyan próbál egészségtudatosan élni, hanem arról is, hogy milyen környezetben él, milyen például a levegő minősége, ahol él, hogy tud táplálkozni, és ebben döntő momentum az, milyen anyagi körülmények közepette él, mennyire szegregált közösségben.

Magyarországon 2010 óta nincs miniszteri szintű képviselete az egészségügynek, amit Sinkó Eszter az elmúlt tizenkét év egyértelmű hiányosságai közé sorol. A kormányüléseken rendszeresen felmerül az egészségügy, csaknem minden kormánydöntésnek legalább áttételesen hatása van az egészségügy működésére, miközben azokon az üléseken, ahol ezek a döntések születnek, nincs ott az egészségügy önálló felelőse. Természetesen ott van az Emmi vezetője, de ő egyszerre képvisel jó néhány olyan ágazatot az egészségügyön kívül – így az oktatást, a szociális szférát –, amelyek önmagukban önálló minisztériumot igénylő, hatalmas területek.

„Rengeteg változás érinti ezeket a szektorokat, és már a 2010–2014 közötti időszak egyértelműen bebizonyította, hogy nem működik a közös humánerőforrás-minisztérium. Már akkor korrigálni kellett volna a kormánynak, de nem tette.”