hirdetés

 

Sikerült létrehozni a mesterséges retinát

A Cell című tudományos lapban megjelent publikáció szerint a dr. Roska Botond vezette kutatócsoportnak sikerült mesterségesen olyan retinát létrehoznia, mely az egészséges felnőtt ember szervének megfelelően funkcionál. A retina organoid segítségével a későbbiekben személyre szabott, látást érintő terápiák is elérhetővé válhatnak.

A szemben található retina a fény érzékeléséért és a vizuális információk feldolgozásának kezdeti lépéseiért felelős idegszövet. Bár elhelyezkedése miatt könnyen hozzáférhető szervnek tűnik, sejtszintű működése részleteiben ma sem tisztázott. Ismereteink a látás folyamatáról alapvetően állatkísérletekből származnak, de ahogy azt dr. Szabó Arnold egy korábbi, a Science-ben megjelent publikáció kapcsán elmondta, bebizonyosodott, hogy az állatokon elért eredményekből levont következtetéseket nem lehet közvetlen módon az emberen alkalmazni. Az emberi retina vizsgálatát nagyban nehezíti a szövet érzékenysége, mert a testből eltávolított szövet a táplálék- és oxigénellátás megszakadása miatt néhány percen belül visszafordíthatatlan károsodást szenved. A dr. Roska Botond – aki az egyetemen végzett és tavaly elnyerte az intézmény legnagyobb presztízsű nemzetközi díját, a Semmelweis Budapest Award-ot – által vezetett Institute of Molecular and Clinical Ophthalmology Basel munkatársainak most sikerült perifériás szövetből – kötőszöveti sejtekből, illetve vérből – mesterségesen olyan fényérzékeny retina organoidot létrehozni, amelynek tulajdonságai gyakorlatilag megfelelnek az egészséges felnőtt emberi retina tulajdonságainak. Az eljárással felnőtt donorok bőréből vagy véréből izolált, már differenciált sejteket juttatják vissza őssejt állapotba, melyekből aztán a testen kívül, az eredetivel nagyban megegyező, korlátlan számú retina szövet növeszthető.

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A kutatóknak emellett a világon elsőként sikerült szervdonorokból származó izolált emberi retinán elektrofiziológiai módszerekkel fényválaszt mérni, ami közelebb vihet a szerv működésének megértéséhez. A kísérletek során szervdonációból származó retina minták és a szövettenyészetben növesztett retina organoid egysejtes transzkriptóm analízisét is elvégezték. A molekuláris biológiai eljárással a szövetminták többezer sejtjének génaktivitását vizsgálták sejtszinten, majd a kapott adatok alapján a sejteket csoportokba, klaszterekbe rendezték. A szervdonációból származó és a mesterségesen növesztett retinaszövet a sejtek génaktivitás mintázata alapján is nagyfokú egyezést mutatott, sőt, sikerült több genetikai eredetű szemészeti betegség esetén az adott kórkép kialakulásában kulcsfontosságú sejttípust is azonosítani.

A felfedezést több éves kutatás előzte meg, melyben többek között a Semmelweis Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet Retina Laboratóriuma is részt vett. Dr. Szabó Arnold, a laboratórium vezetője, a Semmelweis Egyetem egyetemi tanársegédje dr. Kusnyerik Ákossal, az egyetem Szemészeti Klinikájának tudományos munkatársával együtt közreműködőként szerepel a cikk szerzői között. Dr. Szabó Arnold szerint a kutatás eredményei előre vetítik, hogy a jövőben akár a személyre szabott terápia kidolgozása is lehetővé válhat a betegek számára, hiszen a beteg sejtjeiből növesztett organoid tulajdonságai a betegre jellemző betegséget is hordozzák, így a szövettenyészetben növesztett mesterséges retina szöveten a terápiás eljárások hatásai közvetlenül vizsgálhatóvá válnak, közli az egyetem honlapja.

A publikáció az alábbi linken olvasható:
https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0092867420310047

(forrás: semmelweis.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Bontakozó jelentés - Tanulmányok a 60 éves Péley Bernadette köszöntésére

    Jelen tanulmánykötet tisztelgés a hatvanadik születésnapját ünneplő Péley...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...