Semmelweis 250 Klinikai Konferencia: megnyílt a jelentkezés

November 9-10-én online formában tartja meg a Semmelweis Egyetem a Semmelweis 250 Klinikai Konferenciát az alapítás 250 éves jubileuma alkalmából szervezett rendezvénysorozat részeként, amelyre megnyílt a jelentkezés.

A két nap alatt mintegy 20 szakterület mutatkozik be 70 előadó, köztük 20 nemzetközi szaktekintély jóvoltából. Az angol nyelvű rendezvény a Semmelweis Egyetem munkatársai és hallgatói mellett valamennyi hazai egészségügyi intézmény és társegyetem munkatársa számára nyitott az ingyenes regisztrációt követően.

„A 250. jubileum nagyszabású rendezvénysorozatába illeszkedve egy olyan konferenciát szerveztünk, ami a klinikumot helyezi a középpontba, és bemutatja annak szerepét az egyetem mindhárom fő tevékenysége, oktatás, gyógyítás, kutatás-innováció terén” – mondta el dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes, a főszervező Klinikai Központ elnöke. Emlékeztetett rá, hogy a konferenciát eredetileg idén tavaszra szervezték, ám a járványhelyzet miatt el kellett halasztani a rendezvényt. Most november 9-10-én szinte változatlan programmal, online formában, Zoomon keresztül valósul meg a jubileumi időszaknak ez a kiemelt programja.

„A Semmelweis 250 Klinikai Konferencián a teljes klinikum bemutatkozik; nem egy szakterületre fókuszál majd tehát a rendezvény, hanem arra, hogy megmutassuk, a Semmelweis Egyetemen milyen széles spektrumban és milyen magas színvonalon zajlik a betegellátás, valamint a klinikai és transzlációs kutatások, illetve a kiterjedt nemzetközi kapcsolataink, együttműködéseink is megjelennek majd” – ismertette dr. Merkely Béla rektor. A rendezvényen több mint 20 szakterület kap helyet, 70 előadó jóvoltából, köztük mintegy 20 külföldi vendéggel az online térben a világ minden tájáról, egyebek mellett az Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból, Szingapúrból, Németországból.

A nemzetközi járványügyi helyzetből adódóan a konferencia nyitó plenáris szekciója a COVID-19 oktatási, tudományos, betegellátási és népegészségügyi kihívásaira fókuszál. Ennek keretében előadást tart többek között Merkely Béla, valamint megtudhatják az érdeklődők, hogy a Harvard Egyetemen milyen tapasztalatokat hozott a járványidőszak.

A konferencia szekcióinak további témái között lesz a kardiológia, a sebészet, a gyermekgyógyászat, a sürgősségi medicina, a belgyógyászat és még sok más szakterület – ismertette Szabó Attila.

Mindezek mellett fontos cél a fiatalok megszólítása is: 1-1 kreditpontot ér naponként a nemzetközi szakmai programon való részvétel a 4., 5., 6. éves ÁOK, FOK, GYTK és a PhD-hallgatóknak – tette hozzá a rektorhelyettes.

Szeretnénk a Semmelweis Egyetemet, mint véleményformáló klinikai műhelyt bemutatni nemcsak a saját hallgatóinknak, munkatársainknak, hanem az ország többi betegellátó intézményében dolgozó kollégának is – ismertette Merkely Béla. A konferenciára ezért meghívást kapnak a hazai társegyetemek vezetői, valamint az ÁEEK és az irányítása alá tartozó intézmények is. Magyarország egyik legnagyobb egészségügyi ellátójaként ugyanis az is feladatunk, hogy a társintézmények felé minden nálunk megjelenő ismeretet biztosítsunk, valamint felvállaljuk szerepünket a posztgraduális oktatásban is, ezért reméljük, hogy minél többen eljönnek majd látva a továbbképzési lehetőséget. A programot a szakorvosok számára is akkreditáltattuk, a részvételt 50 ponttal ismeri el a Szak- és Továbbképzési Igazgatóság – tette hozzá Szabó Attila. Mivel külföldi és hazai szaktekintélyek egyaránt jelen lesznek, így bárkinek lehetősége lesz arra, hogy párbeszédet alakítson ki, megvitasson egyes kérdéseket, kapcsolatot építsen.

A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a rendezvény angol nyelvű lesz.

Részletes program ide kattintva látható.

A regisztrációs felület innen érhető el.

(forrás: Semmelweis Egyetem)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more A lélek rejtett ösvényein. A pszichoanalízis aktualitása a klinikumon innen és túl

    Eljárt-e az idő a pszichoanalízis felett? A szerző határozott válasza...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...