Sándor Judit: Az, amit Karsai Dániel tett, példa nélküli

Sándor Judit bioetikust független szakértőként kérdezte Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bírósága, amikor a méltó halálért küzdő, gyógyíthatatlan beteg Karsai Dániel beadványát tárgyalta.

A Szelfi vendége foglalkozott orvosetikával, műhibaperekkel, alkotmányjoggal, adatvédelemmel. Volt gyakorló ügyvéd, részt vett nemzetközi kutatásokban és nemzetközi szervezetek munkájában, most pedig a Közép-európai Egyetem, a CEU tanára. Sándor Judit bioetikust független szakértőként kérdezte Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bírósága, amikor a méltó halálért küzdő, gyógyíthatatlan beteg Karsai Dániel beadványát tárgyalta. Erről is beszélt a szabadeuropa.hu podcastjében, de szó volt a bioetikáról, az életvégi döntésekről, az emberi méltóság fontosságáról és arról is, hogyan élte meg a CEU és az Orbán-kormány konfliktusát, az egyetem Bécsbe költözését.

Néhány gondolat a beszélgetésből:

A bioetika egy viszonylag új keletű diszciplína, az orvosetikát is magában foglalja, de annál jóval szélesebb, az élettudományok etikai jogi kérdéseivel is foglalkozik.

A halál tabusítása részben abból fakadhat, hogy az emberek sokszor nem élik át, hogy rendelkezhetnek a saját sorsukról. Ha valaki autonóm módon éli az életét, ahhoz az is hozzátartozik, hogy miképpen fejezi be.

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése a méltó halálért küzdő Karsai Dániel beadványa ügyében nem pótolhatja azt a döntés, amelyet a magyar parlamentnek kellene meghoznia széles körű konzultáció alapján.

Azokban az országokban, ahol az aktív eutanázia vagy az orvos által asszisztált öngyilkosság megengedett, kiemelt helyen szerepelnek az ALS-betegek, akik számára az önrendelkezés képességének elvesztése traumatikus.

Az orvostársadalomnak kulcsszerepe lenne az életvégi döntésekről folyó társadalmi vitában.

A teljes interjút itt nézheti meg:

 

(forrás: Szabad Európa)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Középpontban a nők - Gyógyszerészi szemmel a terhességtől a menopauzáig

    A gyógyszerészi feladatkörben az elmúlt évszázad végére jelentős...

  • learn more Language Abilities in Williams Syndrome - Neurocognitive Development and Impairments

    The book presents a set of ten carefully designed experimental studies...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...