hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.

A Richter a szakemberek elvándorlása ellen

Éves szinten 25 millió forinttal támogatja a Semmelweis Egyetemet a Richter Gedeon Nyrt.

A Magyarországon több mint 4500 munkavállalót foglalkoztató Richter Gedeon Nyrt. – jelentős regionális súllyal rendelkező magyar nagyvállalat lévén – fontosnak tartja és figyelemmel kíséri a hazai foglalkoztatás helyzetét - áll a cég közleményében. A vállalat lényegesnek tartja a magyar orvosok elhelyezkedésének segítését, a hazai munkahelyek megerősítését és megtartását, a már külföldre távozott orvosok visszahívását.

25 milliót ajánlott fel a Richter a Semmelweis Egyetemnek

Mivel a Richter úgy gondolja, hogy a magas színvonalú felszereltség és környezet az egyik legfontosabb, ami Magyarországra csábíthatja, és itt tarthatja a legjobb munkaerőt, éves szinten 25 millió forinttal támogat egy-egy orvosi egyetemet - elsőként a Semmelweis Egyetemet. A cég reméli, hogy ezzel a lépéssel a magyar egészségügyben dolgozók munkahelyének megerősítését, megtartását segíti. 

A közlemény szerint "annak érdekében, hogy az ország megtarthassa jó szakembereit versenyképes, a nyugat-európai vagy amerikai szinttel összemérhető eszközparkot és feltételeket kell biztosítani mind a kutatóknak, mind pedig az orvosoknak". 

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink