hirdetés

Réthelyi – elé önthetik akár az őskáoszt is, rendet teremt

Máris visszavárják a Nemzeti Erőforrások Minisztériuma vezetését vállaló Réthelyi Miklóst jelenlegi munkahelyére, a Semmelweis Egyetem anatómiai intézetének katedrájára.

„Szikra van benne a katedrán, lelkesedését, az anatómia iránti szenvedélyét képes átragasztani”, mondja egyik diákja, és amíg beszélünk, folyton az udvart kémleli: talán megérkezik a professzor, s válthatnak néhány szót. Oktató, tanító, kutató elme, akinek az ember a legfontosabb – mondja az immár egykori tanítvány, aki szerint a leglényegesebb, amit megtanult tőle: az a nagy-nagy alázat, amivel a professzor viszonyul az emberek és eszmék iránt.

Gyerekkorát és pécsi egyetemi éveit leszámítva szinte egész életét a Semmelweis Egyetem Anatómiai Intézetében töltötte. Szentágothai János professzor figyelt fel Pécsett az éleseszű orvostanhallgatóra, s a szigoráról és tudásáról híres mester magával hozta Budapestre. Diploma után Szentágothai intézetében maradt, előbb a Budapesti Orvostudományi Egyetem II. Számú Anatómiai Intézetének gyakornoka, majd tanársegédje, később adjunktusa lett. Időközben egykori tanára, munkahelyi főnöke egyik lányának udvarolt, s feleségül is vette.

A rossz nyelvek szerint ebből fakadt a fiatal, jóképű tudósjelölt könnyű útja a tudományos karrierhez. Valójában apósa már az eljegyzés pillanatában közölte: a jövőben ne számítson arra, hogy mint volt tanítványát menedzseli. Réthelyi ezután a családi összefonódások gyanúját is kerülve az egyetem egy másik anatómiai intézetébe ment át. A rendszerváltás évében néhány hónapig félállásban a szakminisztérium főosztályvezetőjeként ismerkedik a kormányzati munkával.
Az első szabad rektorválasztás hozza vissza végleg az egyetem falai közé. Két egymással versengő erős jelölt mellett végül ő, a harmadik lett a befutó. Esélyesebb vetélytársainak személye megosztotta szavazókat, ő viszont mindkét tábor számára elfogadható volt. „Rektorként annyira sikeres lett, hogy még egy ciklust ráhúzhatott”, emlékezik a kari tanács egykori tagja a választásra. „Aki itt egymás után képes lehúzni két rektori ciklust, azt a miniszteri bársonyszékben sem lehet majd könnyen zavarba hozni”, így reagál ugyanő azokra a félelmekre, amelyek szerint szabad-e egy hetvenkét éves professzorra ekkora tárcát bízni. Bírja-e majd fizikailag az öt nagy terület öszszeolvasztásából létrejött kisebbfajta kormány működtetését a kormányon belül? S ha a szervezettel talán el is bír, marad-e ereje az államtitkáraival szemben, illetve a kormányüléseken valamennyi terület érdekeit megfelelő módon képviselni?
Az egyetemek belső, demokratikus egyeztető mechanizmusain nagy stratégák buknak el, de Réthelyi ebben sem volt sikertelen. A rektor munkájának legfontosabb eleme a legkülönbözőbb érdekek közötti egyensúly- és konszenzusteremtés. „Ha a professzor egyeztetőként jó volt, kudarc a kormányzatban sem érheti”, gondolják róla, hozzátéve: Réthelyi professzor a kudarcot állítólag nagyon nehezen viseli. Munkájában, élete szervezésében szisztematikus, rendszerező. Rá cseppet sem jellemző „a professzorok szórakozottsága”. Épp ellenkezőleg, mint a jó krónikás, mindent feljegyez, és igyekszik valamennyi apróságot napló formában rendezni. Magánéletéről is vezet naplót.
„Az ember Réthelyi elé öntheti akár az őskáoszt is, kicsit tűnődik, és rögtön látja, hogy hol vannak a csatlakozási pontok, hol a hierarchia, miből, mi következik”, mondja egyik volt munkatársa.
Viszont nem a konfliktusok embere: soha nem élezi a problémákat, igyekszik mindenre megtalálni környezetében a megfelelő embert, a megfelelő helyzetet. Ha ez megvan, akkor elégedett, mert hisz abban, hogy az értelmes, jól szervezett kapcsolatokban a dolgok maguktól is működnek. A konfliktusok szereplői közt azt a közös szempontot keresi, amit valamennyien el tudnak fogadni. Ha kell, addig egyszerűsíti a kérdést, amíg az áldatlan vitákat elrendezi. Igazgatóként, rektorként is mindig így talált egyensúlyt, de ha kell, tud határozott álláspontot képviselni.
Rektori ideje alatt demokratizálta, modernizálta az egyetem szervezetét, majd 1995-ben visszavonult. „Innovációban jó az egyetem, de a szervezetfejlesztésben sikertelen.” Talán épp ezt közvélekedést akarta cáfolni, amikor még rektor korában megalapította a SOTE és a Világbank együttműködésével létrehozott Menedzserképző Központot, amelynek néhány évre az igazgatója is lett. Több tíz éve vezeti a Szentágothai Jánosról elnevezett Idegtudományi Intézet doktori iskoláját. Gerincvelőkutatásai és eredményei alapján nemzetközileg is jegyzett tudós. Több mint nyolcvan tudományos publikáció szerzője, de írt apósával közösen anatómiakönyvet is, munkáit magyar és angol nyelven adja közre.
Munkatársai a miniszteri poszt elvállalását azzal magyarázzák, hogy kihívást érez a nehéz, sok szakterületet átfogó tárca vezetésében. Fiatalos érdeklődést keltett benne a feladat, nagyon jó kedéllyel, és tartással indul neki, makacsul hiszi: jót tehet.

Réthelyi ezután a családi összefonódások gyanúját is kerülve az egyetem egy másik anatómiai intézetébe ment át. A rendszerváltás évében néhány hónapig félállásban a szakminisztérium főosztályvezetőjeként ismerkedik a kormányzati munkával.

Az első szabad rektorválasztás hozza vissza végleg az egyetem falai közé. „Rektorként annyira sikeres lett, hogy még egy ciklust ráhúzhatott”, emlékezik a kari tanács egykori tagja a választásra. „Aki itt egymás után képes lehúzni két rektori ciklust, azt a miniszteri bársonyszékben sem lehet majd könnyen zavarba hozni”, így reagál ugyanő azokra a félelmekre, amelyek szerint szabad-e egy hetvenkét éves professzorra ekkora tárcát bízni. Bírja-e majd fizikailag az öt nagy terület öszszeolvasztásából létrejött kisebbfajta kormány működtetését a kormányon belül? S ha a szervezettel talán el is bír, marad-e ereje az államtitkáraival szemben, illetve a kormányüléseken valamennyi terület érdekeit megfelelő módon képviselni?

Az egyetemek belső, demokratikus egyeztető mechanizmusain nagy stratégák buknak el, de Réthelyi ebben sem volt sikertelen. A rektor munkájának legfontosabb eleme a legkülönbözőbb érdekek közötti egyensúly- és konszenzusteremtés. „Ha a professzor egyeztetőként jó volt, kudarc a kormányzatban sem érheti”, gondolják róla, hozzátéve: Réthelyi professzor a kudarcot állítólag nagyon nehezen viseli. Munkájában, élete szervezésében szisztematikus, rendszerező. Rá cseppet sem jellemző „a professzorok szórakozottsága”. Épp ellenkezőleg, mint a jó krónikás, mindent feljegyez, és igyekszik valamennyi apróságot napló formában rendezni. Magánéletéről is vezet naplót.

„Az ember Réthelyi elé öntheti akár az őskáoszt is, kicsit tűnődik, és rögtön látja, hogy hol vannak a csatlakozási pontok, hol a hierarchia, miből, mi következik”, mondja egyik volt munkatársa.

Rektori ideje alatt demokratizálta, modernizálta az egyetem szervezetét, majd 1995-ben visszavonult. „Innovációban jó az egyetem, de a szervezetfejlesztésben sikertelen.” Talán épp ezt közvélekedést akarta cáfolni, amikor még rektor korában megalapította a SOTE és a Világbank együttműködésével létrehozott Menedzserképző Központot, amelynek néhány évre az igazgatója is lett. Több tíz éve vezeti a Szentágothai Jánosról elnevezett Idegtudományi Intézet doktori iskoláját. Gerincvelőkutatásai és eredményei alapján nemzetközileg is jegyzett tudós. Több mint nyolcvan tudományos publikáció szerzője, de írt apósával közösen anatómiakönyvet is, munkáit magyar és angol nyelven adja közre.

Munkatársai a miniszteri poszt elvállalását azzal magyarázzák, hogy kihívást érez a nehéz, sok szakterületet átfogó tárca vezetésében. Fiatalos érdeklődést keltett benne a feladat, nagyon jó kedéllyel, és tartással indul neki, makacsul hiszi: jót tehet.

Danó Anna
a szerző cikkei

hirdetés

Könyveink

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...