Rejtélyes megbetegedések, kevesebb diplomata

Kanada felére csökkenti kubai nagykövetségének diplomáciai személyzetét rejtélyes megbetegedések miatt, közölte az ottawai külügyminisztérium.

A tervek szerint a mintegy tizenhat fős diplomáciai személyzetet nyolcra csökkentik. A bejelentés szerint Kanada továbbra is nagyköveti szinten képviselteti magát a szigetországban, miközben a nagykövetség teljes körűen ellátja a konzulátusi teendőket.

A külügyi tárca megerősítette, hogy a diplomáciai képviselet egy újabb alkalmazottjánál észleltek szokatlan tüneteket. Kanada szerint ezzel 2017 eleje óta a havannai nagykövetséghez köthető 14 személy szorult orvosi ellátásra. Tavaly november végén a kanadai külügyminisztérium arról tájékoztatott, hogy az érintettek között Havannában dolgozó diplomaták, illetve egyes nagykövetségi dolgozók családtagjai vannak, akik szédülésről, fejfájásról és koncentrációs nehézségekről panaszkodnak.

Hasonlóan rejtélyes esetekről 2016 óta érkeznek jelentések Kubában dolgozó amerikai diplomatáktól, akik hallási, látási, egyensúlybeli és memóriaproblémák miatt szorultak kezelésre az Egyesült Államokban. 2016 vége és 2017 augusztusa között a havannai amerikai nagykövetség 24 munkatársa panaszkodott fejfájásra és rosszullétre, valamint szenvedett enyhe agykárosodást vagy akár tartós, súlyos halláskárosodást. Több tisztségviselő fülsértő hangot hallott, mielőtt megbetegedett, emiatt az Egyesült Államok eleinte úgy gondolta, hogy "hangtámadás" érte a havannai nagykövetségének munkatársait. A nyomozás későbbi eredményei szerint a diplomaták által hallott hangok csak "melléktermékei" lehettek annak a jelenségnek, amely a károsodást okozta.

A szakemberek egyelőre nem tudják, hogy mi okozta a pácienseknél a fehérállományban bekövetkező elváltozást, illetve az milyen kapcsolatban áll a tüneteikkel. Azt sem tudni, hogy mind a 24 érintett személynél kimutatták-e az elváltozást. A páciensek többsége azóta teljesen rendbejött, de körülbelül egynegyedüknél tartósan megmaradtak a tünetek.

Kuba tagadta, hogy bármi köze lenne a történtekhez.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more A kettős zsarolás ellen - Menekültek, terror és egyéb gondok felebarátainkkal

    Slavoj Žižek szlovén filozófus a mai radikális baloldal emblematikus...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...