Refrakter légszomj: oxigént vagy szobai levegőt?
A nem hipoxémiás légszomj esetén nem javallott az oxigén adása, mivel a szobai levegőhöz képest semmi előnye nincs, viszont nehezebben hozzáférhető lehet és nagyobb költségekkel jár. Nem lehet igazolni, hogy a javulás a kezelésnek köszönhető-e vagy másnak tudható be, például placebohatásnak vagy az arcot érő levegőáramnak.
A légszomj ijesztő és elsöprő erejű tünet, amelyet több betegség előrehaladott stádiumában megtapasztalnak a betegek. Előfordulási aránya rákban 90, krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD) 95, szívelégtelenségben 88 és előrehaladott veseelégtelenségben 80 százalék. Emellett többféle neurológiai betegség is okozhat légszomjat.
A légszomjat általában oxigénnel kezelik, és erős bizonyítékok szólnak amellett, hogy COPD-ban és a hipoxémiával járó állapotokban ez a megfelelő eljárás. Palliatív oxigénkezelést azonban olyan súlyos, terminális állapotokban is alkalmaznak, amikor az artériás vér parciális oxigénnyomása (PaO2) normális. Három áttekintő tanulmány is aggályosnak találta ezt a fajta kezelést ilyen esetekben.
A Lancet szeptember 4-i számában Amy Abernethy és munkatársai egy kettős-vak, randomizált vizsgálatról számoltak be, amelyben az oxigénnel és a szobai levegővel történő kezelés hatását vetették össze olyan halálos betegségben szenvedő, légszomjat érző betegekben, akik nem voltak hipoxémiásak ((PaO2>7,3 kPA). A 239 beteg ausztráliai, észak-amerikai vagy brit volt, és a vizsgálatban 9 ambuláns részleg vett részt. A betegek 7 napon át orrkanülön keresztül, 2 liter/perc sebességgel kapták a gázkezelést. Arra kérték őket, hogy egy 10 pontos skálán fejezzék ki reggel, felkelés után és az esti lefekvés előtt, hogy milyen fokú légszomjat éreznek. A kutatók nem találtak különbséget az oxigénnel és a szobai levegővel kezelt csoport között: a reggeli légszomj-javulás 0,8, az esti 0,4 pont volt, és életminőségüket is valamivel – a légszomj javulásával arányosan – jobbnak érezték. A javulás mértéke nem függött a PaO2 értékétől, de ez amiatt is lehet, hogy a PaO2 viszonylag szűk határok között változott. Nem lehet igazolni, hogy a javulás a kezelésnek köszönhető-e vagy másnak tudható be, például placebohatásnak vagy az arcot érő levegőáramnak. (Egy másik vizsgálatban pusztán az arcra irányított ventillátor enyhítette a légszomjat, míg a lábra irányítottnak nem volt ilyen hatása.)
A légszomj (más néven: nehézlégzés, diszpnoé) rendkívül összetett jelenség; amint az American Thoracic Society szakértői bizottságának definíciója tartalmazza, oka több élettani, pszichológiai, szociális és környezeti tényező interakciója lehet, és másodlagos fiziológiai és viselkedési változásokkal járhat. Korántsem csak a tüdő betegsége okozhatja, hanem például a lábizmok és más izmok gyengesége is. A légszomj általában nem kezelhető csupán egyetlen módszerrel, enyhítése gyakran multidiszciplináris és holisztikus megközelítést igényel. Szükség lehet nem gyógyszeres kezelésekre: botra, neuromuszkuláris stimulációra, mellkasfali vibrációra stb. A gyógyszerek közül a benzodiazepinek nem tartoznak a légszomj első vonalbeli gyógyszerei közé, de második vagy harmadik vonalbeli kezelésként szóba jöhetnek. A palliatív szerek közül nagyon jó hatásúak a kis dózisú opioidok, amelyek emellett nem befolyásolják a túlélést.
Abernethy és munkatársai igazolták, hogy – hacsak nincs különös ok rá – a nem hipoxémiás légszomj esetén nem javallott az oxigén adása, mivel a szobai levegőhöz képest semmi előnye nincs, viszont nehezebben hozzáférhető lehet és nagyobb költségekkel jár.
Forrás: Higginson IJ: Refractory breathlessness: oxygen or room air? The Lancet, 2010, 376:746-748.
