hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.

Rácz Jenő: Véget kell vetni a kollektív hazudozásnak!

Rácz Jenővel,  a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatójával, egykori egészségügyi miniszterrel közöl intejú a PrivátBankár.

- Most egy állami egészségügyi rendszer kiépítése kezdődött – mondja Rácz Jenő a lapnak –, amiről azt gondolom, hogy akár jól is működhet, de nem árt a következményekkel is tisztában lenni, a hosszú várólistákkal például. Nem vagyok biztos benne, hogy szabad újabb vargabetűt vinni ebbe a történetbe. Ha megint valami teljesen újat kezdünk, nagyon valószínű, hogy megint odajutunk, ahol az elmúlt évtizedekben már jártunk: jött egy kormány, hozta a saját egészségpolitikáját, azt jól-rosszul megvalósította, majd jött egy újabb kormány, amelyik egy teljesen másik koncepciót tett le az asztalra, kisöpörte azt, amit az elődje hozott, még ha annak esetleg előnyei is voltak.

Én ezzel szemben azt mondom, abba kell hagyni végre a kollektív hazudozást. Nagyon keményen hangzik, de a jelenlegi ellátórendszert a rendelkezésre álló közfinanszírozási forrásokból szakmai eljárásrendeknek megfelelően, mindenki számára elérhetően nem lehet működtetni. Ez egy illúzió, és nemcsak Magyarországon.

Rácz Jenő egy hosszú távú, legalább húsz évre tekintő egészségpolitika elfogadását tartja szükségesnek:

- ... a politikusok azt ígérik, és talán maguk is elhiszik, hogy egyik pillanatról a másikra meg lehet változtatni az ellátórendszert. Holott konszenzuson alapuló egészségpolitikát kellene letenni az asztalra. Ha nagyon durván akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy több mint ezer éve működik a konszenzuskeresés a pápaválasztásnál például. Lehet, hogy nekünk is ugyanúgy kellene eljárnunk, mint a pápaválasztásnál? „Falazzuk” a parlamentbe a politikai döntéshozókat, és mondjuk azt, hogy amíg föl nem szállt a fehér füst, nem lehet kijönni?

A beszélgetés további részében számos, az ágazat mindennapjaiban is gondot okozó részlet kerül szóba, ilyen például a  váróslisták ügye:

- Jelen pillanatban az a helyzet, hogy miközben várólisták vannak, létezik egy fizetőképes kereslet, amelyik kimegy a magánszektorba bizonyos szolgáltatásokért. Ma Magyarországon bárki bármilyen egészségügyi szolgáltatást nyújthat, hogyha megvan az ehhez szükséges működési engedélye. Most miért engedjük ki ezeket a pénzeket, amikor az egészségügyi ellátórendszerben szabad kapacitások vannak? Hogyha én felszerelek egy kiváló műtőt, akkor azt nemcsak 6 órában kellene használni, hanem egész nap, és ott van a szombat, a vasárnap is. Nyilván most adódik a kérdés, hogy aki fizet, beelőzhet a várólistán? A válaszom az, hogy nem beelőz, hanem megkerüli a várólistát – olvasható Rácz Jenő interjújában a privatbankar.hu-n.

(forrás: Privátbankár)

cimkék

Könyveink