Rácz Jenő: „ebben a helyzetben a politikának két választása van”
„A rendszer a régi eszközökkel már érezhetően nem tartható össze, miközben a szereplői a régi módszerekkel már nem tarthatóak féken” – írja a Magyar Időkben Rácz Jenő kórházigazgató, volt szakminiszter.
„Ha feltételezzük, hogy az egyénnek az élet, a közösségnek a fennmaradás élvez abszolút prioritást, akkor logikus – utal a cikkében korábban felidézett népegészségügyi mutatókra Rácz Jenő –, hogy az egészségügynek mint a beteg egyén és társadalom legfőbb gyógyítójának az ágazatok között szintén prioritást kell élveznie. Ehhez képest az egészségügy nemhogy pozitív megkülönböztetést nem kap, hanem még hátrább sorolódik a rangsorban. Az ilyen mértékű csökkenés ellentétes a nemzetközi trendekkel, ami abból is érzékelhető, hogy amíg 1992-ben az EU-tizenötök egy főre jutó egészségügyi közkiadásának 49,9 százalékát költöttük itthon az egészségügyre, ez a szám 2013-ra 36,7 százalékra csökkent.
Mivel a negatív népegészségügyi mutatók következtében a valós egészségügyi ellátási szükséglet folyamatosan növekvő megterhelést jelent az egészségügyi ellátórendszerre, így egyre nagyobb diszkrepancia jelentkezik a szükségletek kielégítési igénye és az egészségügyi ellátás között. Ráadásul a folyamatosan fogyó humánerőforrás – orvos és szakdolgozó egyaránt – egyre kevésbé tolerálja a fokozódó megterheléshez képest alacsonyabb anyagi és társadalmi megbecsülést.
Ebben a helyzetben a politikának két választása van. Megpróbál a probléma gyökeréig lehatolni és oki terápiát alkalmazni, vagy akut, de felszínes intézkedésekkel a problémát a felszín alá nyomni. Az oki terápia a fent leírtak miatt átrendezi az addigi szükségletek kielégítésének sorrendjét, így ez nyilvánvalóan konfliktusok felvállalását igényli, számottevő erőforrás-átcsoportosítást generál, ami nyilván érdekeket sért, ezért rövid távon sikert biztosan nem garantál. A problémák felszín alá nyomása csak elodázza azokat, és az idő múlásával már csak az eredetinél sokkal drasztikusabb intézkedésekkel és magasabb áron leszünk képesek megoldást találni rájuk.
A politikának intő jel lehet, hogy a háromigenes szociális népszavazás hogyan volt képes egy koalíciót pillanatok alatt szétverni és egy politikai pártot kiírni a politikai palettáról. Akkor a lakosság lépett. Most, a jelzések alapján, az egészségügyi ellátórendszer szereplői fognak lépni. Ki a lábával, azaz az ország elhagyásával jelzi elégedetlenségét, mások a láthatóan spontán kirobbanó, most már rendszeressé váló megnyilatkozásokban, vagy munkahelyek közötti csoportos átvándorlásában jelzi, hogy eljutott a tűréshatárig. A rendszer a régi eszközökkel már érezhetően nem tartható össze, miközben a szereplői a régi módszerekkel már nem tarthatóak féken. Ebben a szituációban az azonnali radikális cselekvés vagy a spontán robbanás között választhatunk” – olvasható a magyaridok.hu-n.
