hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Professzorokkal erősít a kormány

Magyarország lesz Európa orvosképző központja, ennek érdekében orvosprofesszorokból álló tanácsadó testületet hoz létre a kormány – jelentette be többek között a Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai, 61. Kormányinfón.

Érzékeny szakaszába érkezett a kancelláriákról szóló szakmai vita – reflektált Lázár János az egészségügyért felelős államtitkár tegnapi nyilatkozatára, amely szerint akár január 1-jétől felállhatnak a 6-8 kórház működését felügyelő kancelláriák. A kérdésről már két ízben tárgyalt a stratégiai kabinet, a miniszter szerint „az ésszerű javaslatokat befogadják”, azonban a kormányzat tanult a Klik szervezeti hibáiból, és levonta azok tanulságait. Megjegyezte azt is, hogy az állami kórházi rendszer széttöredezettségén javítanának, ugyanakkor a kancelláriarendszer bevezetése, sokkal kisebb volumenű kérdés a kormányzat számára, mint a betegségmegelőzés és az egészségmegőrzés, ahogyan a hatékony és jó ellátás biztosításával szemben részletkérdés az is, hogy mi lesz a kórházigazgatókkal. A kancelláriákról legközelebb szeptember 13-án tárgyal a stratégiai kabinet.

Kiemelten teljesít, és az EU-ban a legkomolyabb minőséget képviseli a hazai orvosképzés, különösen a Semmelweis Egyetem – ez derült ki dr. Palkovics László, felsőoktatásért felelős államtitkár beszámolójából, amely a stratégiai kabinet előtt hangzott el, és a hazai orvos és felsőfokú egészségügyi képzés helyzetét mutatta be. A kabinet célja az egészségügyi felsőoktatás erősítése, ennek érdekében elsőként felmérik annak anyagi és infrastrukturális környezetét, a kutatásfejlesztés helyzetét, egyúttal orvosprofesszorokból álló, kormányzati tanácsadó testületet hoz létre a vitaanyag áttekintésére, az orvosképzés megújítására annak érdekében, hogy Magyarország legyen Európa orvosképző centruma.

Valódi, nagy volumenű népegészségügyi programokat indítanak jövőre, majd 2018-20 között – döntöttek, miután a stratégiai kabinetben meghallgatták az Egészséges Nemzetért Népegészségügyi Stratégia első körös beszámolóját. Lázár szerint a program nem halasztható, mert az egészségügyi mutatók azt igazolják, hogy beteg a magyar társadalom, aminek javítása érdekében mind az egyének, mind az állam oldaláról van tennivaló. Még az idén ősszel döntés születik a jövő évben induló konkrét programokról.  

Támadja az Európai Bizottság, hogy a magyar gyógyszertáraknak magyar tulajdonosai legyenek – mondta a miniszter, amikor arról számolt be, hogy a stratégiai kabinet tárgyalta azt a 21 ügyet, amelyben a bizottság kötelezettségszegési eljárást indított hazánk ellen. Lázár úgy fogalmazott, az unió lehetőséget akar teremteni arra, hogy multinacionális cégek tulajdonrészt szerezhessenek a magyar patikákban. Az eljárás a patikatulajdonlás 2013-ban bevezetett új szabályai miatt indult, amelynek értelmében a személyi jogos gyógyszerészek és az üzletben dolgozó patikusok tulajdoni hányadának 2014. január 1-jéig meg kell haladnia a 25, 2017. január 1-jéig pedig az 50 százalékot.

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink