Pro Universitate Életműdíjjal tüntették ki dr. Gera Istvánt

A Semmelweis Egyetem legrangosabb díjával, Pro Unversitate Életműdíjjal tüntették ki dr. Gera Istvánt, a Parodontológiai Klinika professor emeritusát, a modern parodontológia magyarországi megteremtőjét. Az ünnepség keretében az egyetem Üllői úti Központi Épületének első emeletén felavatták a professzor Gyémánt László festőművész által készített portréját.

Olyan ember előtt tisztelgünk, akinél elkötelezettebbet nem ismerek – kezdte a díjazott méltatását dr. Merkely Béla rektor. Dr. Gera István egész pályája alatt mérhetetlen odaadással és megingathatatlan hűséggel tevékenykedett a fogorvostudomány, a magyar és idegen nyelvű fogorvosképzés és a Semmelweis Egyetem érdekében – mondta. Rektorként azt vallom, hogy intézményünk ereje a humán erőforrásban rejlik, több mint 250 éves történelmünket pedig olyanok írják, mint dr. Gera István, azok a hajlíthatatlan, egész életüket az egyetemmel összekötő kollégák, akik olyan biztos alapot szolgáltatnak, amelyre a jövő sikerei is épülhetnek; az ezért érzett hálánkat fejezzük ma ki – fogalmazott dr. Merkely Béla. Hozzátette, hogy portréja mostantól az egyetem legnagyobb alakjai között lesz látható, a Pro Universitate Életműdíjjal kitüntetettek között, akik munkásságukkal hozzájárultak az egyetem fejlődéséhez, célkitűzéseinek megvalósulásához, hazai és nemzetközi hírnevének öregbítéséhez.

A rektor hangsúlyozta, hogy a kitüntetett sok évtizedes oktató, gyógyító és kutatómunkával érdemelte ki ezt az elismerést, amely során intézetvezetőként, dékánként, és egyetemszervezőként is maradandót alkotott. Mint mondta, generációról generációra akadnak olyanok, akik az elődök nyomdokain haladva nemcsak megőrzik, de gyarapítják is a ránk hagyott értékeket. Ez szavatolja a folytonosságot, a folytonos fejlődést tudomány, orvoslás és oktatás terén, és ez a záloga annak, hogy az egyetem mára a világ élvonalába tartozik – tette hozzá.

Dr. Merkely Béla kiemelte: eredményeink többek között a kiemelkedő színvonalú oktatásunknak és kutatási teljesítményünknek, a nemzetközi vérkeringésben való részvételünknek, és nagyarányú külföldi hallgatóinknak köszönhető: dr. Gera István mindegyik területen fontos eredményeket ért el. Felidézte, hogy a ’80-as években több évet töltött az Egyesült Államokban, ahova később vendégoktatóként többször is visszatért: a tengerentúlon megszerzett tudást hazájában kamatoztatta, egy új tudományágat alapozott meg itthon, ő a modern parodontológia magyarországi megteremtője. A parodontológiai ellátás alig 70 négyzetméteren indult az Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika Szájbeteg Osztályán, mára pedig önálló klinikaként működik, ez a klinika a Fogorvostudományi Kar zászlóshajója immár évtizedek óta – emlékeztetett.

Dr. Gera István tevékenységének sokszínűségét így jellemezte a rektor: az oktatás, a kutatás és a betegellátás területén is úttörő, publikációs aktivitása és minősége a legjobbak között van. Hatalmas szerepet játszott az angol nyelvű oktatás elindításában, mindez odáig fejlődött, hogy ma több mint 14 ezer hallgatónk harmada külföldi, egyetemünk pedig Európa egyik legjelentősebb angol és német nyelvű képzési intézményévé vált – mondta el, hangsúlyozva, hogy nemcsak a Semmelweis Egyetem, de az egész magyar fogorvostársadalom sokat köszönhet neki, amiért a nemzetközi tanulmányai során elsajátított tudást és műtéti eljárásokat a magyar fogorvostudomány és a hazai betegek szolgálatába állította.  Emlékeztetett, hogy több cikluson keresztül volt a Magyar Fogorvosok Egyesületének titkára és elnöke is, a nemzetközi szakmai szervezeteknek pedig mindmáig tagja. Oktatóként, a parodontológia tankönyv szerzőjeként és szerkesztőjeként pedig sok ezer fogorvos tanítómestere, akik számára neve egyet jelent a parodontológiával – emelte ki a rektor.

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A rektor köszöntője után a díjazott mondott beszédet, amelyben egész eddigi életpályáját, szakmai életének különböző részeit és személyes sikereit is bemutatta. Mindig boldog ember voltam, mert a munkám a hobbim: nemcsak azt csináltam, amit szerettem, de olyan fantasztikus emberek vettek körül, ami engem mindig boldoggá tett – kezdte, majd felidézte életének fontosabb eseményeit. Szegeden született, de korán Budapestre költözött családja, édesanyja latin-magyar szakos tanár, édesapja az Operaház tenoristája volt – mondta el. Dr. Gera István visszaemlékezett a gimnáziumi években és a Budapesti Orvostudományi Egyetemen kötött életre szóló barátságokra is.

Dr. Gera István 2004 és 2010 között a Fogorvostudományi Kar dékánja volt, erről az időszakról néhány kiemelkedő pillanatot elevenített föl. Ezek között volt a Fogorvostudományi Kar alapításának 50. évfordulója 2005-ben, a Parodontológia tankönyv megjelenése, illetve az Oktatási Centrum épületének 2007-es birtokba vétele, ami egészen új körülményeket teremtett számukra. Szakterületével kapcsolatban hangsúlyozta, központi helyet foglal el a fogorvostudományban, fejlődésével pedig olyan betegségek váltak kezelhetővé, amelyek néhány évtizeddel ezelőtt még nem voltak azok. Sőt ma már lehetséges például a parodontológiailag érintett fogak szabályozása is, ami nemrég még elképzelhetetlen volt – emelte ki.

Az eseményt Gyémánt László festőművész előadása zárta, aki az egyetem felkérésre elkészítette dr. Gera István portréját. Mint fogalmazott, a feladat számára egy vizsga is volt, mert bár a festők általában saját stílusukat próbálják megtalálni, a portréfestő törekvése alapvetően más: a megfestett személy lényének a megragadása, ami nem azonos a külső jegyek hasonlóságával. A festő és a modell közös munkája az elkészült kép – hangsúlyozta, és gratulált a kitüntetéshez.

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

(forrás: semmelweis.hu)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...