hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Pintér kedden tájékoztatta a pártokat az egészségügy átalakításáról

Megosztotta az ellenzéki pártokat Pintér Sándor invitálása, amelyben az egészségügy átalakításáról ígért tájékoztatást – írja a Népszava.

Lukács László György, a Jobbik képviselőcsoportjának vezetője – mint mondta – nem biztos, hogy részt vesz ezen a fórumon. Azért is bizonytalan, mert a tárgyban megjelölt törvényjavaslatot már benyújtották a Parlamentnek és a tervezett szakpolitikai tájékoztatás után alig 24 óra múlva megkezdődik a vitája is az Országgyűlésben.

– Tekintettel arra, hogy az esemény nem egyeztetésről szól, hanem egyoldalú tájékoztatásról, valamint arra, hogy a tájékoztatóra az Országgyűlés azon ülése idején kerül sor, amelyen az érintett egészségügyi törvényjavaslat tárgyalása is szerepel, a tájékoztatón az MSZP politikusai nem vesznek részt, csak szakértői szinten képviseltetjük magunkat – közölte Tóth Bertalan, az MSZP-frakcióvezetője.

Tiszteletét teszi viszont a párbeszédes Szabó Tímea.

Az LMP is részt vesz a találkozón. Kanász-Nagy Máté országgyűlési képviselő szerint a normális kormányzati működés természetes részének kellene lennie a hétpárti egyeztetéseknek. Ilyet azonban csak Pintér Sándor kezdeményezett, ezt pedig a párt értékeli. Kanász-Nagy szerint egyébként az egészségügyi törvények módosító-csomagjának több neuralgikus pontja is van. Közülük mindenképpen rákérdeznek a szakrendelők államosítására.

A Belügyminisztérium Népszavának küldött tájékoztatásában azt írta, „válaszadásunkig nem jelzett vissza a Momentum, a Demokratikus Koalíció és a Mi Hazánk. A Jobbik közölte, nem vesz részt az egyeztetésen, a Fidesz, a KDNP, az MSZP, Párbeszéd, LMP képviselteti magát.” Arra a kérdésre, hogy miért csak közvetlenül a javaslat tárgyalása előtt kerül sor a tájékoztatóra, azt válaszolták: „a tárca a törvénycsomag múlt heti benyújtását követően időt biztosított a javaslat megismerésére, és az előzetes tájékozódás alapján 2022. november 22. volt a legalkalmasabbnak tetsző időpont.”

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink