hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Perújítási nyomozást rendeltek el Geréb Ágnes ügyében

Perújítási nyomozást rendelt el a Fővárosi Ítélőtábla az otthonszülés honi úttörőjeként ismert Geréb Ágnes 2012-ben, két év letöltendő fogházbüntetéssel zárult ügyében – írja az MTI.

Papp Gábor, a szülész-nőgyógyász ügyvédje szerint a táblabíróság az iratokat megküldte a Fővárosi Főügyészségnek, a perújítási nyomozás határidejét pedig 60 napban szabta meg. Rendelkezett arról is, hogy szükséges egy új igazságügyi orvos szakértői vélemény beszerzése, amely feloldja az ügyben korábban született, felelősséget megállapító és a perújítási kérelem alapjául benyújtott, ezzel ellentétes megállapítást tartalmazó szakvélemény közötti ellentmondást.

Az ügyvéd azt mondta: a most becsatolt új szakértői vélemény szerint Geréb Ágnes nem követett el semmilyen foglalkozási szabályszegést, és Papp Gábor szerint védencét ez alapján fel kell menteni.

Geréb Ágnest 2012 februárjában négy otthonszüléses ügy miatt egyrendbeli, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, valamint egyrendbeli, maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre ítélték. Ezenfelül tíz évre eltiltották a szülész-nőgyógyászi és a szülésznői tevékenység gyakorlásától.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink