„Szakpolitikai vákuumról lehet beszélni”

A harmadik Orbán-kormány megalakulása után sem kapott önálló tárcát az egészségügy, holott ma már azok is sürgetik ezt a lépést, akik 2010-ben még speciális lehetőségként emlegették a gigaminisztérium létrehozását. Sinkó Eszter rendszerelemző közgazdász szerint – aki az Önkormányzati Egészségügyi Napok elnevezésű keddi budapesti konferencián az elmúlt öt esztendő történéseit elemezte –  a 2010–2014 közötti évek tapasztalata alapján elengedhetetlenül fontos lenne az önálló minisztériumi megjelenés, amelynek első embere személyesen, folyamatosan képviselhetné az ágazati érdekeket többek között a kormányüléseken. Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy a kormány álláspontja e kérdésben változatlan. Nem készült 2014 nyarán sem átfogó stratégia az ágazat jövőképéről. 2015 elejére ugyan sikerült összerakni egy „stratégiának” nevezett előterjesztést, ezt azonban jobbára  meglévő szakmai pályázatok anyagából másolták össze, illetve  korábban elkészült uniós pályázatok értékeléséből vettek át passzusokat.

Tavasszal azonban – az elveszített időközi választások hatására – úgy tűnt, hogy korrekció lehetséges, és ősszel más léptékűvé válik a kormányzás, ám a menekültügy – úgy tűnik – stabilizálta a korábbi álláspontot, s érvényét veszítette a tavaszi megközelítés. Politikai kormányzásról lévén szó, tehát változatlanul politikai döntések születnek, amelyek saját logikájukon belül nyilván helyesek, szakmapolitikailag viszont helytelenek.  Mivel szakkérdések alig-alig kerülnek napirendre az SE Egészségügyi Menedzserképző Központjának igazgató-helyettese szerint, szakpolitikai vákuumról lehet beszélni.

Ma a parlamenti képviselők jó része nem szakpolitikus, holott jelenlétük annak idején elősegítette, hogy szakmai kérdésekben szakmai döntések szülessenek, akár párton, akár kormányon belül. Ezek az emberek azonban kikoptak a pártokból, miközben a szakértők befolyásolási képessége teljesen esetlegessé vált. 

Jelenleg deklaráció szintjén folytatódik a még Szócska Miklós stábja által 2010 előtt kidolgozott Semmelweis Terv, valójában azonban kormányzati „cölöpök” határozzák meg az ágazati prioritásokat. Ezek: az alapellátás megerősítése, a kórházi adósságállomány rendezése, a köz- és magánegészségügy szétválasztása. Ugyanakkor az államtitkárság is megfogalmazott egy fontossági sorrendet: nagyobb mozgástér a kórházigazgatóknak, a paraszolvencia kezelése, a népegészségügyi vonal erősítése, majd meglehetősen váratlan fordulattal a kórházi rendszer megyei irányítás melletti újjászervezése. Ez utóbbit illetően a Megyei Egészségügyi Egyeztető Bizottságok első nekifutásra igencsak átrendezték a kórházi kapacitásokat, de hogy miként, arról senki sem tud. Városi legendák szerint az eredmény egyetlen példányban leírva létezik, amit állítólag a kormány is látott – majd félretett. Az így kialakult helyzetet kezelendő hozták létre a Megyei Irányító Bizottságokat idén áprilisban. Ezekből a testületekből, amennyiben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vállalkozna a vezetésére, még jó dolgokat is ki lehetne hozni, állítja Sinkó Eszter.

A technokraták azonban kiszámolták, hogy amennyiben a kapacitáshoz nem lehet érdemben hozzányúlni, a rendszerbe kódolt 40–50 milliárdos forráshiányt több ezer ember elbocsátásával meg lehetne spórolni. Az ötlet napvilágra kerüléséből óriási botrány lett, s bár mindenki cáfolt, de ezek a tervek az igazgató-helyettes szerint bármikor elővehetők.

Pozitívumként említette ugyanakkor, hogy a kormány kimondta, a drágább műtéteknél legfeljebb fél, az olcsóbbak esetében negyed év lehet a várakozási idő. Két leosztásban összesen 6 milliárdot juttattak a várólisták csökkentésére, a daganatgyanús betegeknek 14 napon belül CT-, illetve MRI-vizsgálatra kell kerülniük, s az úgynevezett Markusovszky-generáció 270 ezer forintos fizetést kap. S bár az ágazati finanszírozás egyfajta „vegetációt mutat”, egyetlen nyertese az alapellátás, amely valóban jelentős többletforráshoz jutott és jut, közel 40 százalékkal növelve a praxisok bevételét.

A Sinkó Eszter-féle helyzetelemzést – bár más szempontok szerint – Velkey György is alátámasztotta. A Magyar Kórházszövetség (MKSZ) elnöke az Államreform Bizottság által készített Jó állam jelentés egyes megállapításait idézte előadásában. Ez az anyag is megerősíti, amit az ágazat képviselői évek óta hangoztatnak, azt nevezetesen, hogy a GDP-arányos egészségügyi kiadások folyamatosan csökkennek. Míg ez Magyarországon 2010-ben még 5,6, 2013-ban már csak 4,7 százalék volt, miközben Hollandiában 13, Svájcban és Franciaországban 11,5 százalék. Ennél erősebb megállapítások is szerepelnek a bizottsági dokumentumban, amely kimondja: „Az egészségügyi kiadások csökkenése kritikus helyzet irányába sodorja az egészségügyet. A tendencia azonnali megfordítása jelenthet csak némi esélyt arra, hogy a rendszer ne omoljon össze. A források növelésére, és a felhasználás monitorozására lenne szükség.”

Az MKSZ elnöke szólt természetesen az újra gyarapodó kórházadósságról is. A nyár elején befejeződött 60 milliárdos konszolidáció ellenére – amelynek segítségével 94 kórház és 4 egyetem lejárt szállítói tartozásait számolták fel – mára 37,2 milliárdra hízott a lejárt tartozások összege. Gyakorlatilag folytatódik az MKSZ által korábban kimutat tendencia: az adósság átlagos növekedése meghaladja a havi 3 milliárd forintot.

A finanszírozási változás kézzelfogható eredményeit ismertette többek között az OEP finanszírozási főosztályának vezetője, Farkas Marianna. Az alapellátásban például a felnőtt praxisok bevétele 1,2, a gyermek körzeteké 1,15, míg a vegyes praxisoké havi 1,28 millió forint lett az intézkedések okán. Az onkológiai ellátás hatékonyságát javítani hivatott 14 napos szabály eredményeként a májusi 47 ezerről júliusra több, mint 67 ezerre nőtt a CT-vizsgálatok száma. Az utóbbi hónapban 599 esetet szűrtek ki. Hasonlóan javuló arányt mutatnak az MRI-vizsgálatok, amelyekből 21 ezer helyett 35 ezret végeztek el, itt 359 esetben emeltek ki gyanús eseteket. Több területen bővítették a teljesítményalapon finanszírozott ellátások körét, megszüntetve a fix díjat.