hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Öt évnyi adómentességet adna a KDNP a rezidenseknek

A KDNP javaslata szerint adómentességet élvezne az, aki az egyetem elvégzése után belépne a magyarországi rezidens rendszerbe, és elkötelezné magát a pálya mellett.

Egy ideig személyi jövedelemadó-mentességet javasol a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) azoknak, akik az orvosegyetem elvégzése után belépnek a magyarországi rezidens rendszerbe, és elkötelezik magukat a pálya mellett. Nagy Kálmán, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő által ismertetett koncepció szerint ha a frissen végzett orvos vállalja a feltételeket, 5 évig személyi jövedelemadó-mentességet élvez, az ezt követő 5 évben pedig fokozatosan csökkenne, majd megszűnne a számára járó adókedvezmény.

A kedvezmény az első 5 esztendőben éveként várhatóan 3 milliárd forintos költségvetési ráfordítást jelentene. Ez azonban látszólag költség, mert valójában a mindennapi megélhetésre fordított összeg révén a nemzetgazdaságba visszaáramló pénzről van szó – emelte ki a szakpolitikus.

Hozzátette: a Magyar Rezidens Szövetség információi alapján Magyarországon az orvosként végzettek 40 százaléka nem létesített rezidensi munkaviszonyt, ami a következő években akár a 70-80 százalékot is elérheti.

Kiemelte: ma már egyértelműen látszik, hogy az itthon végzett orvosok mintegy fele vagy a pályájukat, vagy hazájukat kényszerülnek elhagyni. Ebből egyenesen következik, hogy Magyarország rövidesen Európa egyik orvos utánpótlási bázisa lehet.

Nagy Kálmán kitért arra is, hogy az egészségügyben dolgozók egyetemi képzése az egész világon a legdrágább tanulmányok közé tartozik. Az alapképzés 6 évig tart, ezt követően 5-7 év telik el a szakképesítések megszerzéséig. Így akár 13 évig egy szakorvosjelölt gyakorlatilag képtelen a mai kereseti viszonyok között, 120 ezer-130 ezer forintnál többet keresni. A jelenlegi tendenciák alapján az elvándorlás következtében 10 éven belül tömegesen fordulnak majd elő betöltetlen orvosi állások, akik pedig kitartanak hivatásuk mellett, valószínűleg képtelenek lesznek legális jövedelemből fenntartani magukat.

Amennyiben az Országgyűlés támogatja elképzelésüket, a magyar társadalom európai viszonylatban jelentős tekintélyre tehet majd szert. "Erkölcsös, humánus törvény születhet, melyre ráépülhet a valódi teljes paraszolvencia-mentesség" – hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus.

Rövid távon valószínűleg "tűzoltó hatása" lenne a rezidensek átmeneti adómentességéről szóló kereszténydemokrata javaslatnak, ahhoz viszont, hogy hosszú távon pályán lehessen őket tartani, a teljes ágazat bérrendezése szükséges – mondta Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke

"A rezidens szövetség minden olyan kezdeményezést támogat, ami az orvosok pályakezdését, pályán tartását segíti, hiszen jelen pillanatban olyan viszonyok vannak az egészségügyben, hogy az elől a kollégák jelentős része menekül" – hangsúlyozta Papp Magor. Rövid időn belül hatástanulmányt is szeretnének végezni arról, mit szólnak a kezdeményezéshez a fiatal kollégák, illetve az milyen hatással lehet rájuk nézve – tette hozzá. A szövetség elnökének becslései szerint egy átlagos kezdőorvos, attól függően, hány munkahelye van, 20-50 ezer forintig terjedő adómentességet is szerezhetne a kezdeményezésnek köszönhetően. "Ez egy jelentős összeg, alapul véve, hogy a rezidensek 85 ezer forintot keresnek" – fűzte hozzá Papp Magor.

Emellett viszont teljesülnie kell a kezdőorvosok azon alapelvárásának is, hogy ledolgozott munkájukat - mint a plusz ügyeleteket – minden esetben fizessék ki, továbbá az ügyelet végén engedjék haza őket és biztosítsák szakmai fejlődésüket is - hangsúlyozta a szövetség elnöke.

Papp Magor ugyanakkor kiemelte: hosszú távon csak a teljes ágazat bérrendezése, valamint a megfelelő munkakörülmények léte és egy morális megújulás képes biztosítani az egészségügyi rendszer működőképességét.

Szerinte egyébként hosszú távú megtartó ereje a kétszázezer forintos küszöb elérésének lenne. Minden olyan törekvés, amely ehhez közelebb visz, az megtartó hatású, "de ahhoz hogy versenyben maradjon a magyar egészségügy, át kell ugorni ezt a lécet".

Ennek kapcsán kifejtette: jól látható, hogy a rezidensek a magyar egészségügy legkiszolgáltatottabb szereplői, de azon is megoldást kell találni, miként lehet pályán tartani az orvosokat. Ehhez pedig a tapasztalt orvosok és a többi egészségügyi szakdolgozó bérének rendezésére is gondolni kell – tette hozzá Papp Magor.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink