Öt ember meghalt nyugat-nílusi lázban Szerbiában

Az idén 70 nyugat-nílusi vírus által okozott megbetegedést regisztráltak Szerbiában, öten már meghaltak a fertőzésben, számolt be a szerb sajtó a belgrádi Batut Közegészségügyi Intézet jelentéséről.

A legsúlyosabb járvány 2013-ban volt, amikor 238-an betegedtek meg, és 32 ember bele is halt a fertőzésbe. Az intézet adatai szerint megbetegedések voltak Belgrádban, Dél-Bánátban, Dél-Bácskában, Nyugat-Bácskában, a Duna-menti körzetben, Észak-Bánátban, Közép-Bánátban és a Szerémségben. A fertőzöttek 22 és 84 év közöttiek.

A nyugat-nílusi vírus által okozott megbetegedések jellemzően olyan időszakokban fordulnak elő, amikor sok a szúnyog, mert a vírus szúnyogcsípéssel terjed. Az első megbetegedések általában július második felében jelentkeznek, a legtöbb beteget pedig augusztusban és szeptemberben regisztrálják. A fertőzés szempontjából a legnagyobb veszélyben az idősebbek vannak, akiknek gyengébb az immunrendszerük, valamilyen krónikus betegségben, magas vérnyomásban, cukorbetegségben, szívritmuszavarban vagy idegrendszeri zavarban szenvednek.

A nyugat-nílusi lázat okozó vírust először 1937-ben Ugandában azonosították, és 1950-ben Egyiptomban okozta az első nagyobb járványt. A vírusgazdák a madarak, közöttük pedig a szúnyogok révén terjed, és az emberre is szúnyogcsípés útján kerül át a kórokozó.

Embereknél a fertőzöttek 80 százaléka tünetmentesen vészeli át a betegséget, és vélhetőleg életre szóló immunitás alakul ki. Az esetek ötödében a megbetegedés túlnyomórészt enyhe tünetekkel, láz, izomfájdalom, fejfájás, nyirokcsomó-megnagyobbodás, bőrkiütések, jár és magától gyógyul. Az esetek kis hányadában (1 százalék körül) azonban a fertőzés agyhártya- vagy agyvelőgyulladást okozhat, ami bénuláshoz, kómához vagy a beteg halálához vezethet.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more PÁRBESZÉD A HALÁLRÓL - AZ EUTANÁZIA A JOGREND PEREMÉN. Bővített konferenciakötet magyar és német nyelven

    A hiánypótló mű az eutanázia...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...