Olimpiai eredményekben mérhető a magyar sportolók egészségi állapota

Csütörtöki hír, hogy az eddigi legmagasabb koronavírusos esetszámot regisztrálták a tokiói olimpia szervezői: 31 új fertőzöttet találtak a játékokon részt vevő sportolók és szervezők között, eddig összesen 353 pozitív esetet azonosítottak. Mennyire árnyékolja be az idei játékokat a Covid?

Nem pontos a hír, éppen csütörtökön reggel tartotta záró orvosi tájékoztatóját a szervező- és a Nemzeti Olimpiai Bizottság, így a legfrissebb adatokról tudok beszámolni. A húszezer fős olimpiai faluban, ahol a lakók folyamatosan cserélődnek, összesen 500 ezer koronavírus-tesztet végeztek a sportolók és kísérőik körében. Mindössze 33 pozitív esetet találtak, ami 0,02 százalékos arány. A fertőzöttek közül 19 volt sportoló. Az eltérést az okozza, hogy a külső edzőtáborokban és a repülőtéren is folyt/folyik tesztelés, jó néhány estet pedig még azt megelőzően detektáltak, hogy az érintettek megérkeztek volna a játékok színhelyére. Az olimpiai faluban 85 százalékos az átoltottság, naponta végeznek nyálmintából Covid-tesztet. Szinte kivétel nélkül mindenki visel maszkot az étkezések és a kardio-edzések kivételével, használják a kézfertőtlenítőket és fegyelmezetten tartják a szociális távolságot.

Sok a dolga orvosként, vagy azért végig tudja izgulni a meccseket, futamokat?

Több versenyen is kint lehettem, általában minden napra jutott egy esemény, ahová kísértük a sportolóinkat. Bár annak mindenki örül, ha a sportorvos nem dolgozik az olimpián, de most érezhetően kevesebb az orvosi tennivaló, mint azt máskor megszoktunk. A NOB felmérései szerint a világjátékokon 7-11 százalék az esélye annak, hogy a sportoló megsérül, és 6-9 százalék annak, hogy megbetegszik. Most – a Covid miatt hozott védelmi intézkedések nyomán – elképesztően kevés a felső légúti megbetegedés, pedig egyébként ez a leggyakoribb probléma a sportolók körében. Második helyen a leginkább a jetlaggel vagy az egzotikus ételekkel összefüggésben a gyomor- és bélrendszeri betegségek állnak. Ezek előfordulási gyakorisága is töredékére csökkenthető azonban azzal, ha a kiutazást megelőző két hétben már probiotikumot szednek a résztvevők. Ez egyébként a NOB ajánlása is, és a második olimpia, ahol ezt követjük. Gasztrointesztinális probléma idén a triatlonista lányoknál fordult elő, mert ennél a sportágnál ismerten probléma volt a vízminőséggel, mert elszaporodott az E. coli. Ezen kívül minimális egészségügyi gond volt a magyaroknál, néhány felfázás, fogfájás, menstruációval összefüggő probléma. Szerencsére a sérülések száma sem volt magas.

Több orvos kíséri az olimpikonjainkat?

Idén Magyarország 24 sportágban kvalifikálta magát a világjátékokra, a sportegészségügyi teamet is ennek megfelelően állítottuk össze. A csapatsportot játszók, mint a kézi- vagy vízilabdázók hozhatják magukkal a saját orvosukat ugyanúgy, ahogy a nagy létszámmal érkezők, mint a vívók, az úszók vagy az evezősök. Az olimpiai faluban éjjel-nappal ügyeleti szolgálatot biztosítunk, hogy ne kelljen a versenyzőinknek a poliklinikára menniük, hanem saját körben, saját nyelven, saját gyógyszerekkel láthassuk el őket a diagnosztikai és egyéb eszközökkel rendkívül jól felszerelt rendelőnkben. Emellett mindenkit igyekszünk elkísérni a doppingvizsgálatokra, hogy ott is minden a szabályoknak megfelelően történjen.

Milyen „betegek” a sportolók? Szólnak, hogy baj van, vagy inkább igyekeznek eltitkolni a problémát, nehogy eltiltsák őket a részvételtől?

A titkolásra és a bagatellizálásra egyaránt van példa, de valamennyi versenyző komplex sportegészségügyi vizsgálat után érkezik az olimpiára, és ismerjük a kórelőzményeiket, korábbi sérüléseiket. A csapatoknál rendszeres a felügyelet, az orvosuk jelen van az edzéseken, esténként végigvizitel a szobákban. Mindig át kell beszélni a sportolóval, hogy mik az esélyek, van-e kellő idő a műtétre, rehabilitációra, vagy egy megfelelő tapasszal, rögzítéssel részt vehet a versenyen. Ezzel kockázatot vállal ugyan, de nem vész el a kvalifikációja. Ezek azok a kérdések, amelyek eldöntésében a felnőtt sportolóknak sokat segíthet a sportsebész, mert az utánpótlásnál, 17 éves kor alatt ilyet soha nem javasolunk. Bicsák Bence triatlonistánk például problémás térddel érkezett Tokióba, felmerült, hogy nem mer, vagy tud rajthoz állni, de sikerült rendbe hoznunk az ízületet, és így egy szenzációs hetedik helyezést ért el. Hasonlóan komolyabb térdsérüléssel, keresztszalag szakadással érkezett Márton Anna kardvívó, akitől elvette volna az olimpiát egy operáció. Fantasztikus helytállással hozta a pontszerző negyedik helyet.

Igaz a mondás, hogy az ízületeknek két dolog árt a legjobban: ha egyáltalán nem terhelik, vagy ha túl nagy megterhelés éri, mint az élsportolók esetében?

Igaz is meg nem is. Mondhatni, hogy a szobakerékpár mindenkinek jó, ám az ultrafutás már nem feltétlenül. Meg kell találni a személyiségnek, alkatnak, testsúlynak legmegfelelőbb sportot. Ám egy aktívan, de nem versenyszerűen sportoló harmincasnál is előfordul porckopás, mert abban a genetikának is szerepe van; ugyanígy igaz visszafelé is: az élsporttól sem feltétlen mennek tönkre az ízületek. A nagyon fiatal korban elszenvedett súlyos porc-, vagy szalagsérülést követően azonban már nem 3-15, hanem száz százalék a későbbi sérülések esélye a versenysport során. Egy 17 éves korban történt súlyos boka-, váll-, vagy térdsérülés után élsportra már nem lehet törekedni, de megfelelő ellátást követően egészséges vagy közel egészséges állapotban tartható az ízület.

Mely sportágak a legérintettebbek az ízületi sérülések tekintetében?

Olyan versenysportág, ahol ilyen sérülés egyáltalán nem fordul elő, nincs. A nem kontakt sportok közül az íjászoknál lehet például túlterheléses vállprobléma, de ez az úszóknál is jelentkezhet. Csapatsportok esetében magasabb a sérülésszám, ott, ahol kontaktus van, nagy sebesség, és cselező mozdulatok, mint a futball vagy a kézilabda. A NOB egyébként sportáganként méri a sérülésszámokat. Ebben a statisztikában az olyan extrém sportok állnak az élen, mint a BMX, a küzdősportok, mint a taekwondo, vagy a téli játékokon a border cross.

Az orvostechnológia fejlődése lehetővé tette, hogy az ortopéd- vagy sportsebészet sikeresen kezeljen olyan sérüléseket, amelyek korábban a versenykarrier végét jelentették?

A csukló, váll, térd és csípőstabilizáló eljárások sokat fejlődtek, a minimálinvazív artroszkópos műtétek kiváltották a drasztikus beavatkozásokat. Lényegesen gyorsabb a rehabilitáció: míg 25 évvel ezelőtt egy elülső keresztszalag-szakadás után egy évig is eltartott, ma már az átlagos gyógyulási idő kilenc hónap.  Bár volt egy időszak, amikor buta verseny alakult ki a sebészek között, és a műtéteik sikerét abban mérték, kinek a betege jut túl a rehabilitáción hamarabb. Ma már a sportba való visszatérést nem időalapúan kezeljük, hanem mérések alapján. Ha a teszteket sikerül teljesítenie a versenyzőnek, elkezdheti az edzéseket fél év elteltével, ha nem, rá kell húznia még néhány hónapot a rehabilitációra.

Az Ön nevéhez fűződik a proprioceptív prevenciós edzésprogram kidolgozása. Ez mit takar?

A kilencvenes évek közepén lettem a női kézilabda válogatott orvosa, és tapasztaltam, hogy a lányok tele vannak térd és bokarögzítőkkel, rengeteg volt az alsóvégtagi sérülés és műtét a körükben. Skandináv kollégák figyelték meg, hogy ezek száma csökkenthető, ha a rehabilitáció során alkalmazott instabil eszközön végzett gyakorlatokat, nyújtásokat a rendes edzésprogram részévé teszik hetente egyszer 1-1,5 órában, vagy bemelegítésként minden alkalommal 15 percben. A programot 1999-ben vezettem be a kézilabdacsapatnál, amelynek nyomán exponenciálisan csökkent a sérülések és a műtétek száma. Ezt a modellt adaptáltunk a hazai viszonyokra néhány kollégámmal, és edzői képzéseken is igyekszünk bevezetni. Ma már számos gyógytornász, edző, humán kineziológus edző is megtanulta a módszert. Akik alkalmazzák, hasznát látják.

Hogyan lett MOB Orvosi Bizottságának elnöke? Van sportmúltja is?

Ifjúsági válogatott síelő voltam, talán ebből ered, hogy már egyetem alatt tudtam, hogy sportsebész akarok lenni. Már másodévesen bejártam a Sportkórházba segédkezni, asszisztálni. A kilencvenes években a snowboard-, a sí-, a gyorskorcsolya- és szörfválogatott orvosa lettem, majd a női kézilabda válogatotté. Amikor a csapat kvalifikált a sydney-i olimpiára, keretorvosként kísértem őket. 2002-ben kértek fel az olimpia csapat vezető orvosi posztjára, majd Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke az Orvosi Bizottság irányítására, amit rövid gondolkodás után elvállaltam.

Amikor beszélgetünk, Magyarország a 13. helyen áll az olimpiai éremtáblázaton, öt arany-, hét ezüst-, és három bronzéremmel, 15 4. helyezéssel. Hogyan értékeli az eredményeket?

Fantasztikusak. Az olimpiát megelőzően 13 éremre számítottak a sportvezetők, és már 15-nél tartunk. Tudom, hogy a laikus közönség az aranyérmek számában méri a sikert, de pariban vagyunk olyan gazdag és sportbarát államokkal, mint Franciaország vagy Kanada. A pandémia nemcsak az olimpiát késleltette egy évet, de a lezárások miatt a sportolóink sem tudtak a megszokott módon készülni a versenyekre, mégis, ennek ellenére hozták a kiváló eredményeket. (Azóta a magyar arany- és bronzérmek száma egyaránt hatra nőtt, az éremtáblázaton pedig egy helyet előre léptünk. A Szerk.)

És hogyan értékeli a magyar olimpikonok egészségi állapotát?

Azt gondolom, erre a kérdésre az eredmények megadták a választ.