Nyelvében is keserű a magyar
Dr. Balázs Géza nyelvésznek a hungaropesszimizmusról szóló előadását idézi fel az idei Pszinapszis pszichológiai konferenciáról az Index.
Ha két magyar ember találkozik, egy dolog biztos: előbb-utóbb valamelyikük panaszkodni kezd a másiknak. Erre jutott Buda Béla, a magyarok kommunikációs szokásainak egyik legnagyobb szakértője. A panaszkodással pszichológiai szempontból leginkább az a probléma, hogy a figyelmet negatív dolgokra irányítja, illetve megerősíti azt az általában is jellemző passzív áldozati szerepet. Pszichológiai kutatások ezrei bizonyították be, hogy a siker és a boldogság kulcsa többek között az emberek hozzáállásában keresendő. A panaszkodásban kódolt lemondó, beletörődő, attitűd sajnos nem ebbe az irányba mutat. Hasonlóképpen a rengeteg tagadó szerkezethez, amelyet az úgynevezett "önmegadó mód" jegyében használunk folyamatosan. A magyar embernek már a kérdéseiben is gyakran szerepel a "nem" szó, amely eleve magában hordozza az elutasítás lehetőségét. Ha jobban belegondolunk, akkor elég nagy a különbség aközött, hogy "nem lenne kedve meginni velem egy kávét?" és aközött, hogy "megiszunk valamit?".
Az előadó számos példát hozott arra is, hogy a magyar nyelv milyen sziporkázó módon képes világfájdalmának és pesszimizmusának hangot adni. A magyar nyelv gyakori kifejezései szintén beszédesek. Hány műben szerepelnek a következők: balsors, romlás, bűntudat, keserű pohár és különféle átkok. Elég csak a himnuszra gondolnunk, amelynek pesszimizmusához gyakorlatilag semmi sem fogható – idézi fel az előadást az index.hu.
