Nem tudni, hogyan, de elűzik a hajléktalanokat
Tarlós István főpolgármester nem tudja, hány otthontalan van, de abban biztos, mindenkinek jutna hely a szállókon. A szakember mást tapasztal, írja a Népszava.
Tarlós a befogadóhelyek, illetve a hajléktalanok számára vonatkozó kérdésre adott válaszában némileg önellentmondásba keveredett. Miközben azt állította, hogy Budapesten csak azok hajléktalanok, akik nem hajlandóak a szolgáltatásokat igénybe venni, illetve hogy van hely a "ma már nem rossz színvonalú szállókon", elismerte, hogy a hajléktalanok pontos számáról nem tudnak semmit – tehát azt sem tudhatják biztosan, hogy valóban minden egyes hajléktalan ember számára lenne férőhely valamelyik szálláshelyen.
A főpolgármesternél árnyaltabban látja a helyzetet Aknai Zoltán. A hajléktalan embereket segítő Menhely Alapítvány igazgatója szerint, ha lenne is minden rászoruló számára férőhely, azt nem mindenki tudná igénybe venni. – Az ellátásnak nem csak arról kellene szólnia, hogy adunk nekik egy ágyat és tetőt a fejük fölé. Nagyon sokan egészségügyi okokból, például pszichés problémák vagy szenvedélybetegségek miatt sem tudnak hosszú távon ezeken a szálláshelyeken maradni. Aknai emlékeztetett: alapvetően háromféle ellátási formát különböztetünk meg, ezek az éjjeli menedékhelyek, a nappali melegedők, valamint az átmeneti szállások. Utóbbiakban szinte mindig telt ház van, előbbiekben pedig nem lehet hosszú távon berendezkedni.
Aknai szerint egyelőre nem tudható, milyen hatósági fellépésekre lehet számítani a hajléktalanokkal szemben. A szociális ellátások igénybevétele önkéntes alapon történik, de hiába vinnék is be erővel az érintetteket, az intézmények nyitottak, senki nem akadályozhatja meg őket abban, hogy újra visszamenjenek az utcára, mondta, felidézve: már a 2013-as szabálysértési törvény módosításában is tiltották az életvitelszerű közterületen tartózkodást, ám a helyzet azóta sem javult érdemben.
Jogszabályi alap eddig is volt, a megfelelő hozzáállás nincs meg. A tiltások önmagukban nem oldanak meg semmit. Nem lenne szabad elfelejtenünk, hogy itt személyekről, iszonyú sorsokról, tragédiákról beszélünk. A megoldáskeresés is egy személyesebb megközelítést igényelne, fogalmazott Aknai.
