hirdetés

Egészségpolitika

Nem csitul a viszály az egri kórház ügyében

Heves megye nem társul Egerrel a kórház működtetésére. A Heves Megyei Közgyűlés szocialista vezetése egy egyszemélyes, a megye által alapítandó nonprofit társaság létrehozását javasolja a megyegyűlésnek az egri kórház működtetésére – erről levélben értesítette Eger polgármesterét a közgyűlés elnöke.

A jobboldali vezetésű város korábban határozatban tett ajánlatot a megyének arra, hogy a jövőben egy fele-fele arányban városi, illetve megyei tulajdonú cég irányítsa az intézményt. Egyben igényt tartottak az első számú vezető kijelölésére.

A megyei elnök, Sós Tamás szerint éppen ez utóbbi igény miatt nem tudják elfogadni a város javaslatát. Mivel azonban a megyegyűlésnek az a szándéka, hogy július 6-i ülésén felbontja a kórház működtetéséről szóló szerződést a HospInvesttel, a kialakult helyzet arra kényszeríti őket, hogy a tisztán megyei tulajdonú társaság megalakítását javasolják – tartalmazza a levél.

A történtek előzménye, hogy a szocialista többségű megyei önkormányzat immár két hónapja tárgyalásokat folytat Eger jobboldali vezetésével a kórház esetleges közös működtetéséről, mivel az intézmény vagyonkezelését ellátó HospInvest Zrt. csődhelyzetbe került.

Az egri képviselő-testület június 25-én el is fogadta azt a határozatot, amelyben a Markhot Ferenc kórház közös működtetését javasolja Heves megyének, ha az felbontja az intézmény üzemeltetésére a HospInvest Zrt.-vel kötött szerződést.
 
A városi határozat szerint a két önkormányzat egy közös, fele-fele arányban birtokolt, kiemelten nonprofit kft.-t hozna létre a kórház vagyonkezelésére, illetve egyelőre ugyanilyen arányban osztoznának a kórház ingó és ingatlan vagyonán is. A város egyúttal igényt formál a társaság ügyvezető igazgatójának kijelölésére. E szerint Fazekas Péter radiológus vezetné a céget. Az orvos egyike azoknak, akik nem kötöttek szerződést az önkormányzati intézmény megszűnése után a HospInvest Zrt.-vel.

A megyegyűlésnek egy nappal később kellett volna megtárgyalnia a javaslatot, ám a tanácskozást Sós Tamás meg sem nyitotta. Akkor is arra hivatkozott, hogy a város ajánlatát nem tudják elfogadni, ezért nincs értelme az ülésnek. A meghiúsult ülést követő sajtótájékoztatón ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy folytatják a tárgyalásokat Egerrel és 10 napon belül újra összehívja a megyegyűlést. A jelek szerint a tárgyalások eredménytelenül zárultak.

Habis László, Eger polgármestere (Egri Lokálpatrióta Egylet) a levélre reagálva azt közölte: számára úgy tűnik, mintha a megye és a város nem azonos nyelven beszélne. Szerinte a képviselő-testület abban a hitben fogadott el egy társasági szerződés- és megállapodás-tervezetet, hogy azokról a megyei közgyűlés is tárgyal és döntést hoz. Ezt követően – folytatta – nem kis meglepődéssel olvasta Sós Tamás levelét, amelyből kiderül, hogy még csak napirendre sem tűzi a város ajánlatát.

Úgy látszik, a színfalak mögött már megszületett a döntés – szögezte le az egri polgármester, hozzátéve: a hétfői megyegyűlésen még arra a látszatra sem törekszik a többség, hogy legalább tárgyaljon és szavazzon a város ajánlatáról, pedig erre törvények kötelezik.

Véleménye szerint Eger korrekt, messze a városi lakosok, ellátottak arányát meghaladó mértékű tehervállalásra tett javaslatot. Ennek fejében pedig csupán annak jogát kérték, hogy kijelölhessék a társaság ügyvezetőjét – emlékeztetett.

Úgy vélekedett, hogy a tét óriási. „Helyrehozzuk-e közösen a megyei önkormányzat elmúlt két évi, károkat okozó és egyoldalúan meghozott döntéseit, vagy mélyülnek az árkok és tovább romlanak a Heves megyei emberek gyógyulási esélyei, a hazai átlagnál e nélkül is rosszabb demográfiai, megbetegedési és halálozási mutatók?” – tette fel a kérdést Habis László.

A HospInvest Zrt. 2008. november 1-jén vette át az egri kórház vagyonkezelését pályázat alapján, majd az idén április 3-án bejelentette, hogy csődvédelmet kér.

MTI

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...