hirdetés

Egészségpolitika

Újabb haladékot kapott a HospInvest

Nem hozott döntést az egri Markhot Ferenc Megyei Kórház ügyében tegnap a Heves megyei közgyűlés, mert a többségben lévő szocialista frakció távolmaradása miatt határozatképtelen volt a testület Igy nem bontották fel a HospInvesttel kötött szerződést.  

Lemondásra szólította fel a Fidesz a Heves Megyei Közgyűlés szocialista elnökét, miután Sós Tamás nem nyitotta meg a közgyűlés pénteki ülését. Ezen több más ügy mellett arról is döntöttek volna, hogy a megye felbontja-e a csődhelyzetbe jutott HospInvest Zrt.-vel az egri Markhot Ferenc kórház üzemeltetésére kötött szerződést.

Eger vezetése azt javasolta, hogy a megyei és a városi önkormányzat közösen működtesse a kórházat, ám a szocialisták egy százszázalékos megyei tulajdonban, esetleg magánbefektető bevonásával működő társaság létrehozását szeretnék inkább. Sós úgy érvelt, a „heroikus egyeztetések” ellenére sem született megegyezés, ezért nem látta értelmét az ülés megnyitásának.

Tatár László (Fidesz) mindezt a demokrácia arculcsapásaként értékelte.  Mivel Lénárt András, az egészségügyi bizottság szocialista vezetője csütörtökön még úgy nyilatkozott, a megye a pénteki ülésen várhatóan felbontja a szerződést a HospInvesttel, többekben felmerült a gyanú, hogy a kérdésben nem egységes a szocialista frakció. A Magyar Hírlap információi szerint például Ambrus Zoltán képviselő nem is tartózkodott a városban tegnap, így a kormánypártiaknak nem lett volna meg a többségük az ülésen.

Mánya Kristóf, az Egri Kórházvédők Egyesületének szóvivője szerint „azzal, hogy újabb hónapokra elodázza a megye szocialista vezetése a tulajdonosi szerkezet tisztázását, kritikus helyzetet idéz elő a megye betegellátásában”.

Tíz napon belül egy rendkívüli közgyűlésen újra napirendre kerülhet a kórház ügye. Igaz, addig is folytatódnak a tárgyalások a várossal, ám a fideszes képviselők szerint „az egész csak színjáték”, lévén az MSZP-sek a HospInvestnek akarnak kedvezni a döntés halogatásával. Az ellenzék ezért a rendkívüli ülésen a közgyűlés feloszlatását fogja kezdeményezni.

Kacsoh Dániel, Magyar Hírlap Online

 

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...