Minden betegnek joga van a kipihent orvoshoz

– Az elmúlt hetekben tele volt a megújult kamara céljaival, terveivel, a kormány reakciójával, s úgy összességében a hazai egészségügy helyzetével a sajtó és a közbeszéd. Mennyire okozott meglepetést, hogy ennyire intenzív lett hirtelen az érdeklődés az egyébként sokak számára fontos téma iránt?

– Bevallom, ez kifejezett célunk volt – nem csupán a lendületes startolás, hanem a folyamatos médiajelenlét. Azt gondoljuk, hogy a Magyar Orvosi Kamarának ki kell törnie az eddigi zártságából. Szerintünk az egészségügy nem a szakma magánügye, ezért a vitákat szükséges a közbeszéd fő sodrába terelni. Az egészségpolitika érdemi alakító tényezőjévé akarunk válni, de ennek egyik feltétele, hogy a tevékenységünk látható legyen a közvélemény számára, mert ez is egyfajta hitelességet biztosít.

– Tudatos tervezés eredménye tehát, hogy ennyi cikk született az új elnökség kezdeti időszakában?

– Kezdetben volt egy minket is zavarba hozó többlet, amit politikai felhangok is kísértek – ennek nem örültünk annyira. De az valóban tudatos cél részünkről, hogy szeretnénk folyamatosan jelen lenni, szeretnénk folyamatos párbeszédben lenni a társadalom tagjaival.

(...)

– Beszélgettünk az egészségpolitikáról, az orvostársadalomról, az egészségügy helyzetéről, de térjünk ki azokra is, akikről ez az egész történet igazából szól! Nem alaptalan, de túl könnyelmű mindent a politikusokra, az orvosokra, a kamarára fogni. Mi az, ami rajtunk, pácienseken múlik?

– A beteg a saját életének és egészségének a felelőse, menedzsere. Rajta múlik, hogy időben elmegy-e szűrésre, együttműködik-e az orvossal... De a beteg egyben választópolgár is. A politika nagyon okosan, tudatosan mér. Ha a politikának feltűnik, hogy az egészségügy politikai tényezővé vált, és a nem cselekvésnek nagyobb a kockázata, mint a cselekvésnek, akkor bele fog fogni abba, hogy ezen változtasson. A politika eddig ahhoz szokott hozzá, hogy az egészségügyben lehet a legdrágábban venni a balhét, mert beleteszem a pénzt, elkezdek jobbítani, és mindenki csak háborog, veszekszik. Akkor inkább minden maradjon így, és akkor nincs baj. És láttuk, hogy nincs baj, hiszen jöttek a kétharmadok zsinórban. Aki meg csinált valamit, mint az említett Molnár Lajos, ők könnyebben csúfos véget értek. Amíg a politikának ez az érzete van, hogy az egészségügy egy forró krumpli, amivel nem szabad mit kezdeni, addig sokkal nehezebb értelmes változásokat elvárni. A választópolgár azt tudja tenni, hogy közvetíti az érzését a mindenkori politika felé. Például azt, hogy igen, ez most már valóban egy felértékelődő ügy számára, és változást akar, mert szétcsúszás van, szabályozatlanság van, és a fizetős magánegészségügy felé tolódnak el a folyamatok, a választó pedig lehet, hogy most már szeretne ugyanolyan erős kormányzati lépést, mint más területeken.

– Ha már annyit beszéltünk a hálapénzről, tegyünk pontot a beteg oldaláról a történetre. Mikorra várható reálisan az a pillanat, mikor már úgy mehetünk orvoshoz, hogy ne kelljen borítékos kiegészítéssel kalkulálni?

– Ebben a témában optimista és radikális vagyok egyszerre. Azt gondolom, hogy ez akár még ebben a kormányzati ciklusban elérhető. Ha nem így állok hozzá, akkor soha nem jutunk el odáig. Nem önmagában a magasabb bér vagy a kriminalizálás szünteti meg, hiszen összetett jelenségről beszélünk, aminek sok okát egyszerre kell elkezdeni kezelni. Ebben benne van a transzparencia, benne van, hogy a várólisták vezetése olyan legyen, hogy ne lehessen beleszólni. Mind a kínálati, mind a keresleti oldalt csökkenteni kell. A kínálati oldalt transzparenciával és a hozzáférés javításával tudom mérsékelni, a keresleti oldalon pedig erős kommunikációval segítem elhinni, hogy bár vannak egyenlőtlenségek és szélsőséges esetek, de összességében a magyar ellátás megbízható és protokollszerű. Ma is vannak olyan kórházak, amelyek vállalják, ki is írják, hogy hálapénz-mentesek, ma is vannak orvosok, akik magukról ezt állítják. Ha kiderül, hogy ugyanúgy meg vagyok gyógyítva, ha betegként nem adok senkinek hálapénzt, akkor nagyot lépünk előre.

– Az egész beszélgetésünkből az jön át, hogy mindez bizalmi kérdés, a kamara dolga ennek folytán a bizalomépítés.

– Köszönöm, ez így van. De ez nem egyszereplős történet, nem kizárólag a kamarán múlik.

A teljes interjút a SzemLélek közli.