Mi okozza az ágybavizelést?
Ha nem diagnosztizálják megfelelően a gyermeket, azzal fölösleges műtétnek vagy gyógyszer-mellékhatásoknak tehetik ki. Ha egy orvos műtétet vagy gyógyszeres kezelést tervez az ágybavizelés miatt, elengedhetetlen, hogy előtte röntgen- vagy ultrahangvizsgálatot végezzen.
Az USA-beli Wake Forest Baptista Egészségügyi Központ vizsgálata kiderítette, hogy az ágybavizelés oka gyakran a székrekedés, nem pedig húgyhólyag probléma. Ha ezt nem diagnosztizálják, az ágybavizelés nagyon sokáig fennmaradhat és igen nehéz kezelni, arról nem is beszélve, hogy drága. A kutatást az Urology online-ban publikálták.
1986-ban számoltak be először arról, hogy kapcsolat van a végbélben található nagy mennyiségű széklet és az ágybavizelés között. A mostani vizsgálatban 30 gyermek vett részt, koruk 5 és 15 év közé esett, és valamennyien ágybavizelők voltak. A kutatók azt fedezték fel, hogy bár a legtöbb gyermek bélműködése normális volt, mind a 30 gyermek végbelében igen sok széklet volt. Hashajtó kezelés után 25 gyermek (83 százalék) három hónapon belül kigyógyult az ágybavizelésből.
Ahogyan dr. Steve J. Hodges, a vizsgálat vezetője magyarázta: „Ha túl sok széklet van a végbélben, ez csökkenti a húgyhólyag kapacitását. A mi vizsgálatunk is kimutatta, hogy a hashajtás hatására a gyerekek nagy részében megszűnt az ágybavizelés. A szülők mindent kipróbálnak az ágybavizelés ellen, az éjszakai felébresztéstől kezdve a folyadékbevitel csökkentéséig. Sok gyermekben azért hatástalanok ezek a próbálkozások, mert a probléma valójában a székrekedés.”
Dr. Hodges szerint, bár már 1986-ban beszámoltak erről, ez nem változtatott lényegesen a klinikai gyakorlaton, talán azért, mert a székrekedés definíciója nincs standardizálva, és nem minden orvos és laikus érti ugyanazt alatta. Mint mondta: „A székrekedés definíciója zavaros, és gyakran sem a gyermek, sem a szülei nem tudják, hogy a gyereknek székrekedése van. A röntgenvizsgálat kimutatta, hogy mindegyik gyermekben túl nagy mennyiségű széklet volt a végbélben, ami akadályozhatta a húgyhólyag normális működését, de székrekedésre utaló panaszokról mindössze három gyermek számolt be.”
A Nemzetközi Gyermek Kontinencia Társaság jelenlegi irányelvei szerint meg kell kérdezni a gyermeket és a szülőket, hogy nem túl kemény-e a gyermek széklete és hogy rendszertelenül (nem minden nap) székel-e.
Hodges szerint: „Ezek a kérdések a funkcionális székrekedésre vonatkoznak, és segítségükkel nem lehet azonosítani azokat a gyermekeket, akiknek végbele a széklettől kitágult és csökkenti a hólyag kapacitását. Ez a fajta székrekedés akkor szokott előfordulni, amikor a gyermek nem megy elég gyakran WC-re. Ilyenkor a széklet ott marad, és a belek soha nem ürülnek ki teljesen. Úgy gondoljuk, hogy ennek az állapotnak a kezelésével gyógyítható az ágybavizelés.”
A vizsgálat során a bél kitisztítása érdekében a gyermekeket először polietilén-glikollal kezelték, ami több vizet tart vissza a székletben, és ezzel lágyítja azt. Ha a végbél ezután is megnagyobbodott maradt, hashajtót és beöntést kaptak a gyerekek. Dr. Hodges arra figyelmeztetett, hogy az ágybavizelés mindenfajta kezelését orvosnak kell felügyelnie.
A végbél nagyságát hasi röntgennel állapították meg. Dr. Hodges és munkatársai egy speciális diagnosztikai módszert dolgoztak ki a végbél méretének megmérésére. Mind dr. Hodges elmondta, alternatív diagnosztikus módszerként a rektális ultrahang is használható.
Dr. Hodges azt mondta: „Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy milyen fontos ennek az állapotnak a diagnosztizálása. Ha nem történik meg, ezzel a gyermeket fölösleges műtétnek vagy gyógyszer-mellékhatásoknak tesszük ki. Ha egy orvos műtétet vagy gyógyszeres kezelést tervez az ágybavizelés miatt, elengedhetetlen, hogy előtte röntgen- vagy ultrahangvizsgálatot végezzen.”
