Mérlegen az egészségügy előző éve

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár első nyilatkozatai egyikében megszabta a stratégiai irányokat, a teljes paradigmaváltást az egybiztosítós rendszer és az egységes kockázatközösség fenntartása mellett. Markáns állami felelősségvállalást, újragondolt kórházi konszolidációt, új forrásteremtési struktúra kialakítását, friss népegészségügyi program megalkotását említette. Ahhoz, hogy az új kormány belevághasson saját rendszerátalakítási tervébe, föl kellett számolnia néhány, a korábbi vezetés által hozott – részben kontraproduktív – intézkedést. 2010 nyarán három azonnali lépést tettek: szerepköré­nek kiüresedése miatt megszüntették az Egészségbiztosítási Felügyeletet, befagyasztották a patikaalapítást, valamint fölfüggesztették a gyógyító munka tárgyi és személyi feltételeit szigorító úgynevezett minimumrendeletet, amely július 1-jétől lépett volna életbe.

Az intézkedések sorában hangsúlyt kaptak a dolgozókat érintő, lényeges döntések is. A kormányzat helyreállította a 2006-ban fölszámolt kötelező tagságot az egészségügyben működő három köztestületnél, az orvosi, a gyógyszerészi és a szakdolgozói kamaránál. Újrafogalmazták az ápolók illetékességi körét, egyúttal föloldották a rezidensek szemében vörös posztónak számító röghöz kötést. Ezzel párhuzamosan áttekintették a kórházi adósságokat, és megkezdődött az úgynevezett betegutak – ki milyen betegségével, hová fordul – digitális feltérképezése.

Még az előző kormány nagyszabású projekteket indított útjára uniós forrásból, ezek között talán a legérdekesebbek azok, amelyek nyolc hazai egészségpólus kialakítását, valamint több tucat kistérségi szakrendelő létrehozását célozták. A projekteket a második Orbán-kormány áttekintette, szükség esetén újraértékelte, egyúttal kivezette a póluskórház, súlyponti kórház fogalmakat a köznyelvi és a rendszerelméleti szótárból. Ezzel ismét „egyenrangúvá” váltak a kórházak, s várják az új szerkezetben nekik szánt szerepkört.

Szócska Miklós kinevezése után szinte azonnal hosszú egyeztetésbe kezdett az érintett szakmai szervezetekkel az ellátás átformálásáról. A rendszer problémáinak áttekintésére és megoldására tavaly ősszel végül elkészült a Semmelweis-terv, amelyet az államtitkár országjáró körútján ismertetett helyi döntéshozókkal, kórházvezetőkkel. A terv első fogadtatása általános lelkesedést váltott ki, ám néhányan arra is rögtön felhívták a figyelmet, hogy a benne megjelenő rendszerdiagnózis szinte kifogástalan ugyan, a bajok kezelése azonban nem mentes az ellentmondásoktól és a kockázatoktól.

Az egészségügyet más ágazat átalakítása is érintette: a közigazgatás reformja miatt megváltozott az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és az ÁNTSZ szerkezete, következményesen pedig a feladatköre is. Az egészségügy működésére fordítható költségvetési források egy ma már véglegesnek tekinthető zárolás miatt tovább csökkentek. Azonnali intézkedéseket tettek a gyógyszerkassza egyensúlyban tartására, amelyek növelték a gyógyszergyártók terheit. Ráadásul a Széll Kálmán-terv további jelentős csökkentést írt elő a következő évekre a köztámogatott gyógyszerek esetében úgy, hogy a kormány szándéka szerint a betegek kiadásai nem emelkedhetnek. Ennek a paradoxonnak a feloldása még sok munkát igényel.

A teljes cikket az eredeti oldalon olvashatja.