hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Merkely Béla elmondta, kinek nem ajánlja a harmadik oltást

Merkely Béla kardiológus professzor nem tart attól, hogy a delta variáns súlyos járványhullámot okozna Magyarországon, írja a 24.hu.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora Fürjes Balázzsal, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárával beszélgetett a negyedik hullámról, az új variánsok elleni védelemről és a harmadik oltás fontosságáról. Merkely elmondta, hogy valószínűleg lesz negyedik hullám, de egyáltalán nem lesz olyan súlyos, mint a második vagy a harmadik, és „halmozott fertőzés csak a nem oltott populációban lehet”.

Hozzátette, hogy „az új variánsok járványhullámot tudnak létrehozni, Magyarországon a brit mutáns ilyet okozott. A delta variáns legalább ilyen erős, de aki be van oltva, annak egészen minimális az esélye arra, hogy súlyos lefolyású lesz a betegség.” A legfontosabb, hogy az első két oltás legyen meg – mondta Merkely, majd megjegyezte, hogy a különösen veszélyeztetett embereknek kell a harmadik oltást biztosítani, de a fiataloknak és a terhes anyukáknak egyértelműen nem ajánlja, idézi a beszélgetést a 24.hu.

Az MTI beszámolója szerint a rektor azt hangsúlyozta: magas az átoltottság, és sokan már át is estek a betegségen, ez jelentősen csökkenti azok számát, akik terjeszthetik a fertőzést. Az új variánsok el tudnak indítani újabb járványhullámot, de a beoltottaknak jó a védettsége, esetükben egészen minimális az esélye a súlyos megbetegedésnek, és azt is hozzátette, a legfontosabb, hogy minél többen kapják meg a második oltást. Vakcina és egészségügyi kapacitás van bőven.

(forrás: 24.hu, MTI)
hirdetés

Könyveink