hirdetés
2021. szeptember. 27., hétfő - Adalbert.
hirdetés

Merkely: Nem kell félni a harmadik oltástól!

Az oltás nagy szerepet játszik a megelőzésben, a harmadik oltással kapcsolatban nem kell félni, mondta Merkely Béla az Index szerint.

A Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában az Index szerint azt mondta, hogy semmiképpen nem jó, ha félünk a megfertőződéstől, ez ellen pedig csak az jelenthet megoldást, ha felvesszük a harmadik oltást, és ha eddig nem éltünk a lehetőséggel, akkor oltassuk be magunkat.

Elsőként azok menjenek oltakozni, akik még nem vették fel egyik oltást sem, ugyanis tudjuk, hogy az első oltás a legfontosabb – mondta a szakember, aki szerint az első két oltás már jelentős védettséget nyújt a vírussal szemben. Vannak olyan személyek, akik kitettek a betegségnek, ide tartoznak az idősek is, ugyanis az immunrendszerük már nem olyan erős, mint a fiatalabbaknak. 

Két típusú állampolgár van: aki a harmadikat is meg szeretné kapni, és az, aki egyiket sem – tette hozzá Merkely Béla. Azt üzente azoknak, akik megkapták a két oltást: a harmadik oltás biztonságos, arra kell figyelni, hogy bizonyos oltáskombinációkat kell preferálni. Az mRNS-oltással rendelkezők kaphatnak vektorvakcinát, aki viszont vektorvakcinát kapott, az már nem kaphatja harmadik oltásként ugyanazt, mert a vektor, az egyfajta, nem kórokozó vírus, de azzal szemben a szervezet már ellenanyagot fog termelni, és nem engedi, hogy bevigye a vírusra jellemző fehérje adatait – tájékoztatott a szakember.

Az antitestvizsgálat nem arra való, hogy egy oltóanyag hatékonyságát meghatározzuk – emelte ki Merkely Béla, hozzátéve, a védettség egy összetett kérdés, melyből az antitestvizsgálat csak egy elem a négyből.

(forrás: Index, MR1 - Kossuth Rádió)
hirdetés

Könyveink