hirdetés

Méltatlan körülményekre panaszkodnak a Budapestre vezényelt mentők

Napi 20 perc szünetet kapnak azok az átvezényelt vidéki mentők, akik általában több mint 12 órát dolgoznak a fővárosban. Erről egyikük írt az RTL Híradójának.

Egy vidéki mentő árult el részleteket a Híradónak arról, mit tapasztal, amikor a fővárosba vezénylik szolgálatra. Azt írta: "Nincs lehetőségünk meleg étkezésre, kórházi közvécékben kell elintéznünk szükségleteinket. Hőségriadó alatt nincs hideg, télen nincs meleg védőitalunk”. Leírta azt is, hogy csak 20 perc munkaközi szünetet kapnak, miközben általában 15-18 órát dolgoznak. Ezért a hazafelé vezető 150 kilométeres úton már annyira fáradtak, hogy „félig leengedett ablakkal mennek az autópályán” a hidegben, vagy a „rádiót hangosítják fel maximumra”, hogy ne aludjanak el. Majd megjegyezte, szerinte ez önmagukra és a betegekre nézve is veszélyt jelent.

"Hacsak nem kéred ki a 20 percedet, akkor egész nap vagy autóban, a címen vagy, esetleg a kórházban, tehát nincs megállás, folyamatosan dolgozol” – mondta egy vidéki mentődolgozó.

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége szerint „a munka törvénykönyve úgy rendelkezik, hogy 20 perc a munkaközi szünet, amit ki kell adni. 9 órán felüli munkavégzés esetében pedig további 25 perc munkaközi szünetet kell kiadni, ez összesen 45 perc lenne” – magyarázta Lengyel Tibor, a szövetség elnöke, aki méltatlannak tartja, hogy még átöltözni sincs lehetősége kollégáinak.

A szakszervezet szerint a vidéki mentőknek a budapesti állomásokon kellene étkezési és pihenési lehetőséget biztosítani ilyenkor. Az Országos Mentőszolgálat – időközben érkezett válasza szerint – szerint ez most is így van. Azt írták: „a vidéki mentőegységek egy-egy meghatározott budapesti mentőállomáson váltanak, itt étkezhetnek, használhatják a közösségi tereket, mosdókat”. Hozzátették: az átvezényelt dolgozók is ugyanannyi időt töltenek el munkával és pihenéssel, étkezéssel mint a budapesti állományba tartozó bajtársaik.

(forrás: RTL.hu)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more A lélek rejtett ösvényein. A pszichoanalízis aktualitása a klinikumon innen és túl

    Eljárt-e az idő a pszichoanalízis felett? A szerző határozott válasza...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...