hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Megvannak az Uzsokiban elkóborolt kórlapok

Egy kivétellel előkerültek az Uzsoki utcai kórházban azok a kórlapok, melyeket a morfintúladagolásban meghalt betegek ügyében indított vizsgálat során kerestek – tudatta az MTI.

Golub Iván főigazgató megerősítette a hírügynökségnek a Bors című napilap értesülését: a gégészeti osztály 2005-2008. közötti évekből hiányzó dokumentációit a kórházi irattár kezelője a napokban, egy műanyag rekeszben találta meg abban a központi irattárban, ahol a 2002 előtti dokumentációkat tárolják. Az összesen 46 kórlap hiányzó dokumentációjából 45 került elő.

Golub Iván december elején sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy összesen 46 digitális kórlap kézzel írott része tűnt el, ezeken például az szerepel, hogy ki kinek az utasítására, milyen dózisban, milyen készítményt alkalmazott. Az akkor lopás, közokiratokkal és személyes adatokkal való visszaélés miatt tett feljelentéséből a kórház most a lopást visszavonta.

A megtalált iratokat a rendőrség lefoglalta. Mint emlékezetes, a Magyar Hírlap november végén írt arról, hogy információi szerint az Uzsoki utcai kórházban morfintúladagolásban meghalt betegek ügyében vizsgálódik a rendőrség. A lapban megjelentek szerint végstádiumban lévő daganatos betegeknek a fájdalomcsillapításhoz szükséges morfiumadag négyszeresét-ötszörösét adták be, s ennek következtében az érintettek néhány napon belül meghaltak. A kórház képviselői mindezidáig tagadták, hogy ez lehetséges lett volna.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink