2024. december. 03., kedd - Ferenc, Olívia.

Második hullám: lehetnek meglepetések

A járvány esetleges nagyobb második hulláma számos meglepetést és kihívást tartogathat, mondta a Privátbankárnak a MOK titkára.

Gulyás Gergely miniszter múlt héten kijelentette, hogy az egészségügy tökéletesen felkészült a járvány második hullámára, ezért az ország nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy ne jusson minden rászorulónak lélegeztetőgép.

„Azt gondoljuk, ennél azért jóval összetettebb a helyzet. Egyrészt, ha lesz második hullám, természetesen már nem fog váratlanul érni minket, másrészt igazán élesben nem derült ki, hogyan teljesítenénk egy valódi, nagy járványhelyzetben” – mondja a Privátbankárnak dr. Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara titkára.

Az is fontos, hogy ha szükségessé válik, a korábbi, közel teljes leállítás helyett az egészségügy átalakítását sokkal körültekintőbben, tervezetten, kellő időben meghozott döntésekkel, írott és archivált egyértelmű utasításokkal, az intézmények eltérő működését, szerkezetét és progresszivitását figyelembe véve kell megvalósítani, ellenkező esetben a „láthatatlan áldozatok”, azaz a járvány miatt késve vagy egyáltalán nem ellátásra kerülő betegek száma drasztikusan megnőhet” – hangsúlyozza a MOK titkára.

Mindeközben a Magyar Orvosi Kamara fontos lépésre szánta el magát: június 19-én, pénteken megkezdte az önként vállalt többletmunka és külső ügyeleti vállalások felmondásának ügyvédi letétbe helyezését.

Arra a kérdésünkre, hogy a második hullám bevállalható-e a régóta kért bérrendezés nélkül, a MOK titkára azt mondja, nem lehet összekötni a két küzdelmet. A járvány már eddig is megmutatta, hogy noha a magyar orvostársadalom a saját és szeretteik életének kockáztatásával, erőn felül helyt állt, az egészségügy szerkezeti és financiális megújítása mára halaszthatatlanná vált, a magyar emberek egészségének védelmét nem lehet tovább 1700 forintos szakorvosi nettó órabérre építeni. A mostani és eljövendő járványok elleni védekezéshez hatékonyan működő közfinanszírozott egészségügy, ehhez pedig elegendő számú szakdolgozó és orvos kell – utóbbiak megtartásához, visszacsábításához pedig béremelés.

„Ennek ellenére, ha ősszel megérkezik a járvány második, akár az előzőnél nagyobb hulláma, az egészségügyi dolgozók, orvosok zöme, ahogy eddig, úgy ekkor is teszi majd a kötelességét, nem kockáztatva emberéleteket a bérharchoz tartozó bármilyen nyomásgyakorlással” – mondja dr. Svéd Tamás.

(forrás: Privátbankár)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés