hirdetés
2025. november. 13., csütörtök - Szilvia.
hirdetés

Már szeptember közepén berobbanhat a negyedik hullám

Rusvai Miklós víruskutató az InfoRádiónak azt mondta, szeptember második felében fog begyorsulni a negyedik hullám.

Rusvai Miklós víruskutató szerint bár korábban úgy tűnt, hogy októberig meg lehet úszni a begyorsulást, ehhez ma már nagy szerencse kéne. Kaposváron és Tatabányán is emelkedett múlt héten a koronavírus koncentrációja a szennyvízben, Rusvai Miklós szerint azonban ez még nem a negyedik hullámot jelzi. A virológus arra számít, hogy a koronavírus járvány szeptember közepén robbanhat be újra.

"A múlt hét hétfőjén, keddjén nyilvánosságra került szennyvízadatokban, hét különböző szennyvíztelep mérései szerint emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja. Azóta viszont további növekedés nem volt tapasztalható. Lehet, hogy egy kis mértékű hullámzás megfigyelhető, de amíg ez nem tartós tendencia, addig megijednünk nem kell, önkéntes óvintézkedéseket pedig bevezethetünk ugyan, de járványtanilag még nincsen rájuk szükség.

A maszkviselést is csak azoknak ajánlom jelenleg, akik valamilyen kockázati csoportba tartoznak vagy valamiért nem akarják oltatni magukat – részletezte a szakember az InfoRádióban.

Hogy mi robbanthatja be a negyedik hullámot, az iskola, az őszi időjárás vagy a külföldi nyaralásból hazatérők, arról azt mondta: mindez együtt.

Rusvai Miklós a delta variáns miatt már most is lassú növekedésre számít az adatokban, és azt is hozzátette, hogy nem olyan ideális a helyzet, mint tavaly nyáron, amikor napokon át nem volt covidos halott, valamint alacsonyabb volt a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen lévők száma is.

Ez az állapot nem tér vissza, folyamatosan növekvő szinttel kell számítanunk, de begyorsulni nagy valószínűséggel csak szeptember második felében fog a negyedik hullám, kis szerencsével még ezt is kitolhatjuk néhány héttel – mondta még.

(forrás: InfoRádió)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...