Majomherével kínált halhatatlanságot
Sergius Voronoff úgy hitte, hogy az öregedés megállítható, sőt akár vissza is fordítható majmok heréjének az emberi szervezetbe ültetésével, írja az Index.
Voronoff az orvosi szakmát nem akárkitől leshette el, a szervátültetések terén úttörő sebész, Alexis Carrel tanítványa volt, aki 1912-ben Nobel-díjat kapott az erek biztonságos összevarrására kidolgozott módszeréért. Már ekkoriban felkeltette az érdeklődését a xenotranszplantáció, vagyis a fajok közötti szervátültetés. Ezen belül is az állati szervek emberekbe ültetése, illetve az ezzel elérhető gyógyhatás foglalkoztatta.
1896-ban Egyiptomba utazott, hogy a kasztrált szolgákat, az eunuchokat tanulmányozza. Meg is állapította róluk, hogy elhízottak, csupaszok, petyhüdtek az izmaik, memóriazavarosak és az intelligenciájuk is alacsony, mindezt pedig a here hiányának tulajdonította. 1910-ben tért vissza Franciaországba, hogy folytassa a kísérleteit különféle állatokkal. Arra jutott, hogy a biológiai hasonlóság miatt a majmok lesznek tökéletes donorok az emberi transzplantációhoz. Az első emberi kísérletét 1915-ben hajtotta végre, amikor egy 14 éves szellemi sérült francia fiúba ültette át egy csimpánz pajzsmirigyét, majd azt állította, hogy egy évvel később a fiú mentális képességei el is érték az egészséges szintet.
“Az ivarmirigy stimulálja az agyi aktivitást, ahogy az izmok energiáját és a szerelmi szenvedélyt is. Olyan létfontosságú folyadékokat önt a véráramba, amely visszaállítja az összes sejt energiáját, és boldogságot terjeszt” – írta egy 1920-as könyvében. Az első hereszövet-transzplantációra 1920 júliusában került sor: vett egy néhány centi széles, néhány milli vastag majomheredarabot, és belevarrta a páciense herezacskójába. A fő irányvonal, a majomherebiznisz kezdeti sikere ellenére a szkeptikusok tábora folyamatosan nőtt, pláne amikor a műtéten átesett páciensek néhány évvel később már semmit nem tapasztaltak a majomhere állítólagos jótéteményeiből.
