Magán-nőgyógyászati szűrések – jogi szempontok

Az egészségügyi salátatörvény múlt héten nyilvánosságra hozott tervezetéből már kiolvasható az adatbegyűjtés egyik kulcseleme: az ugyanis elvben lehetővé tenné a szűrési adatok jogszerű továbbítását. 

Kérdés azonban, hogy ez a módosítás önmagában megfelelő alapot szolgáltathat-e a magánellátás során keletkező egészségügyi adatok automatikus továbbítására, az azokkal kapcsolatos önrendelkezési jog korlátozására?

Jelenleg a közfinanszírozott, szervezett formában történő népegészségügyi szűrések, valamint a lakossági célzott szűrések esetén az adatvédelmi törvény előírásai szerint zajlik a szűrést végző szolgáltató és a hatóság között az adatrögzítés és adattovábbítás-és feldolgozás. Ilyenkor még a beteg hozzájárulására sincs szükség, mert a megfelelő törvényi felhatalmazás biztosítja, hogy a hatóságok az egyes szűrőhelyek által feltárt eredményeket kezeljék, és további vizsgálat alá vessék a törvényben felsorolt célok valamelyikére – így népegészségügyi, közegészségügyi vagy járványügyi érdekből szükséges intézkedések megtétele céljából, orvos-szakmai vizsgálatok elvégzése, az egészségügyi ellátás tervezése és szervezése vagy akár az érintett beteg állapotának nyomon követése céljából.  

A pillanatnyilag hatályos előírások még nem jelentenek automatikus adattovábbítási kötelezettséget, ám amennyiben a tervezetet elfogadja a parlament, az egészségügyi szolgáltatók számára – finanszírozástól függetlenül, azaz akár egy magán-nőgyógyász esetében is – már kötelezettségként írja elő.

Extrém esetben előfordulhat, hogy a beteg elmegy egy magánrendelőbe, és tudta, illetve erre vonatkozó konkrét belegyezése nélkül a nőgyógyásza továbbítja szűrési adatait az egészségügyi hatóság számára. Eddig tehát még csak-csak lehetett magánnőgyógyásznál „TAJ-mentes” ellátásban, szűrővizsgálatban részesülni, ez most gyakorlatilag teljességgel lehetetlenné válik: azaz az egészségügyi adatokkal való önrendelkezés a közfinanszírozott ellátórendszeren kívül is jelentősen szűkülhet.

Kérdés, hogy egy ilyen jellegű beavatkozás mennyiben csökkenti a szűrési hajlandóságot. A nőgyógyászat pont az a terület, ami a magánszféra védelme szempontjából különösen érzékeny. Nem lenne szerencsés, ha egy ilyen fontos és támogatandó kérdésben kölcsönös bizalmatlanságot szülne a beteg és (magán)orvosa között.

Ennek alapján mindenképpen célszerű lenne az önrendelkezési jog hatékonyabb érvényesülését biztosítani, és az adattovábbítást konkrét belegyezéshez kötni, vagy legalább az adattovábbítás letilthatóságának szabályait megfogalmazni. Arról nem is beszélve, hogy az így összegyűjtött adattömeg konkrét személyekhez nem köthető értékelése közérdekű, így ne csak a szakpolitika, hanem például a nyilvánosság, a tudományos-szakmai közélet vagy éppenséggel a gyógyszerpiac is jogszerűen részesülhessen a kötelezően összegyűjtött információkból.