hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.
hirdetés

 

Az agytréning és a testedzés is véd a demenciától

Lassabban butulunk, mint a nagyszüleink

Az 1930 után született embereknél alacsonyabb lehet a demencia kialakulásának kockázata, mint a korábbi nemzedékek tagjainál - sugallják egy új kutatás eredményei.

Az Alzheimer Szövetség Washingtonban rendezett nemzetközi konferenciáján ismertetett tanulmány ezer idősebb New York-i bevonásával készült. A vizsgálatot vezető Carol Derby, a New York-i Albert Einstein College of Medicine professzora szerint az 1916 és 1930 között született résztvevőknél 2,2 százalék volt a demencia kialakulásának éves aránya 1993 és 2014 között, amikor a csoport tagjai a 70-es, 80-as, 90-es éveikben jártak, míg az 1930 után születetteknél ez az arány mindössze 0,4 százalék volt.

"Hasonló visszaesést figyeltünk meg a szív- és érrendszeri betegségeknél is, ami részben magyarázatot adhat a demenciás esetek számának csökkenésére" - idézte a szakembert a Medicalxpress nevű egészségügyi portál.

Az Alzheimer Szövetség szakértője, Maria Carrillo szerint a mutatók megerősítik az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Svédországban és más államokban készített tanulmányok eredményeit. Mint hozzátette, összességében nézve a fejlett országok idős lakosainál a jelek szerint alacsonyabb arányban alakul ki demencia, amiben jelentős szerepük lehet a szív egészségének megőrzésére irányuló olyan előrelépéseknek, mint a magas vérnyomás és a szívbetegségek hatékonyabb kezelése.

Carrillo szerint a rendszeres testmozgás, a dohányzásmentes életmód, az egészséges étrend és az ideális testsúly fenntartása mind segíthet a szívbetegségek és a szélütés megelőzésében, és feltehetőleg a demencia kiküszöbölésében is. A szakember szerint azoknál, akik már szívbetegségben szenvednek vagy kockázati csoportba tartoznak, kulcsfontosságú a kezelés.

A szakember ugyanakkor hozzátette, hogy az egészséges szív megőrzése csupán része a demencia elleni küzdelemnek. Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a műveltség fejlesztése és az agy megfelelő karbantartása is hatékony fegyver lehet az időskori elbutulás ellen. (Utóbbiak ellenállóbbá tehetik az agyat az Alzheimer-kór és a demencia egyéb formáival együtt járó lerakódásokkal, illetve más szövetkárosodásokkal szemben.)

Az Alzheimer Szövetség szerint jelenleg több mint ötmillió amerikai él Alzheimer-kórral, amely a demencia leggyakoribb formája, és az érintettek száma akár meg is háromszorozódhat 2050-ig, elérve a 14 milliót.

 

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink