hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.
hirdetés

 

Talán megvan az elbutulás első előjele

Olyan vérfehérjét azonosítottak brit kutatók, amelynek szintje a szellemi hanyatlás veszélyére hívja fel a figyelmet – az eredményről a Translational Psychiatry legújabb számában számoltak be.

A tízéves projekt során az Alzheimer-kór legkorábbi tüneteit szerették volna azonosítani. A vizsgálatokban száz ikerpár vett részt, akiknek vérében rendszeresen mérték 1129 különféle fehérje szintjét. Ezzel párhuzamosan tesztelték a résztvevők vizuális memóriáját és tanulási képességeit, majd az eredményeket összevetették minden egyes vizsgált protein értékével. Így határozták meg, hogy az egyik fehérje, a MAPKAPK5 szintje csökken azoknál a résztvevőknél, akiknél a szellemi hanyatlás jeleit észlelték - olvasható a BBC hírportálján a vizsgálat eredményeit ismertető összefoglalóban.

A MAPKAPK5 kémiai "üzenetvivő" szerepet tölt be a szervezetben, ám egyelőre nem világos, hogy milyen módon játszik közre a szellemi hanyatlásban.

Mint a kutatócsoport rámutat, az előrejelzések szerint 2050-re megháromszorozódik a demenciában szenvedők száma. Az első agyi elváltozások megjelenésétől számítva több mint egy évtized telhet el, míg teljesen kifejlődnek az Alzheimer-kór olyan tünetei, mint a súlyos memóriazavar vagy a személyiségváltozás. Jelenleg nincsenek olyan gyógyszerek, amelyekkel megelőzhető lenne az Alzheimer-kór, holott a betegek kezelését sok évvel a klinikai tünetek kifejlődése előtt kellene elkezdeni.

"Nehéz visszafordítani az agyat károsító évtizedes folyamatokat, ám ha évekkel korábban avatkozhatnánk be, találhatnánk hatékony gyógymódokat" - fogalmazott Steven Kiddie, a King's College London kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

Az ikerkutatások tovább folytatódnak, hogy kiderítsék, a vérfehérje csökkent szintje valóban a demencia előjele lehet.

 

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink