hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Átadták az Ifjúsági Bolyai Pályázat elismeréseit

Kutatni érdekes, kutatni jó

Átadták az Ifjúsági Bolyai Pályázat elismeréseit szerdán Budapesten. Palkovics László oktatási államtitkár köszöntőjében kiemelte: az elismerés célja, hogy vonzóvá tegyék a tudományos, kutatói pályát már egész fiatal korban.

Az oktatási államtitkár kifejtette: az elmúlt néhány évben a kutatás-fejlesztési források növekedésnek indultak az állami és a vállalati ráfordításokat tekintve egyaránt, ugyanakkor a bővülés folytatásának vannak feltételei. Ezek közül az egyik, hogy sok fiatal kutató tevékenykedjen. Az Ifjúsági Bolyai-díj létrehozásának is ez volt az egyik célja 2000-ben, mutatott rá Palkovics László. Kiemelte: akkor is fontosnak tartották és most is annak tartják, hogy a tudományos, kutatói pályát vonzóvá tegyék már minél fiatalabb korban.

Kitért a Nemzeti Kiválósági Programra is, amellyel azt szerették volna elérni, hogy az egyetemekre frissen bekerülő, de már a középiskolában jó teljesítményt mutatók kutatói tevékenységet folytathassanak. Kutatni érdekes, kutatni jó, fogalmazott az államtitkár, aki ennek örömét kívánta a díjazottaknak a jövőben is.

Az idei évben a pályázat témája Az evolúció elmélete és gyakorlati alkalmazásai vagy Mesterséges evolúció: Új baktériumok létrehozása és felhasználása az emberi életminőség javítására volt. Az elismeréseket középiskolai és felsőoktatási kategóriákban adták át.

A középfokú nevelési-oktatási kategória díját megosztva kapta Csorvási Tímea, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum 12. évfolyamos tanulója a "Nárciszokkal az Alzheimer-kór ellen" című pályaművéért és Czikkely Márton Simon, a Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola 12. évfolyamos tanulója "A genetikai kód megváltoztatása baktériumokban a genom átszerkesztésével" című pályaművéért.

A felsőoktatási kategória díjazottja idén Rimaszombati Fruzsina, a Debreceni Egyetem hallgatója, "A sörélesztők egyedülálló evolúciós története: elméleti tanulságok és gyakorlati perspektívák" című pályaművéért.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink