hirdetés
2025. október. 02., csütörtök - Petra.
hirdetés

KSH: megháromszorozódott az orvosok átlagbére

A KSH adatai szerint az orvosok átlagbére három év alatt megháromszorozódott, írja összeállításában a 24.hu.

Az 1-es főcsoportban, ahova a gazdasági, igazgatási, érdek-képviseleti vezetők, törvényhozók tartoznak, bő negyven százalékkal nőtt a törvényhozók, a miniszterek, az államtitkárok, illetve a kulturális vagy gyermek- illetve idősgondozási tevékenységet folytató egységek vezetőinek bére. Kiugróan magas, 120 százalékos növekedés figyelhető meg az egészségügyi vezetőknél: ők tavaly a korábbi 753 ezer forintos bruttó fizetésük helyett átlagosan már 1,6 millió forintot vihettek haza havonta. A kategóriában a legtöbbet a törvényhozók, az államtitkárok, a miniszterek keresnek – az ő járandóságuk havi bruttó 1,8 millió forint felett volt.

A 2-es főcsoportban (a felsőfokú képzettség önálló alkalmazását igénylő szakmák esetében) az egészségügyi dolgozók végeztek: a bérrendezés és a hálapénz kriminalizálása után egy általános orvos háromszor annyit keresett 2022-ben, mint három évvel korábban (bruttó 426 ezer helyett 1,27 millió forintot), egy szakorvos pedig két és félszer annyit (785 ezer forint helyett bő kétmillió forintot).

Az utóbbihoz hasonló arányú a növekedés a fogorvosok, fogszakorvosok körében (bruttó 330 ezer forintról 824 ezer forintra nőtt a bruttó bérük átlagosan), míg a pszichológusok bérpapírján 345 ezer forint helyett már 642 ezer forint szerepelt a tavalyi évben. A kategória ötös toplistájába bekerültek még a felsőfokú képzettséget igénylő ápolónők, akik 432 ezer forint helyett 740 ezer forintból gazdálkodhattak három év elteltével.

A 3-as főcsoportban (egyéb felsőfokú vagy középfokú képzettséget igénylő foglalkozások) jelentős növekedés volt a szülész(nő)i tevékenység segítőinél (334 ezerről 592 ezerre nőtt a fizetésük), a fogászati, illetve általános egészségügyi asszisztenseknél, továbbá az egészségügyi dokumentátoroknál – írja a 24.hu.

(forrás: 24.hu)

Könyveink

  • learn more A lélek rejtett ösvényein. A pszichoanalízis aktualitása a klinikumon innen és túl

    Eljárt-e az idő a pszichoanalízis felett? A szerző határozott válasza...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more A kettős zsarolás ellen - Menekültek, terror és egyéb gondok felebarátainkkal

    Slavoj Žižek szlovén filozófus a mai radikális baloldal emblematikus...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...