Közös tudás, egyedi operáció - interjú Luis Vialle-vel

A professzor abból az alkalomból töltött két napot Budapesten, hogy a 12 ezer orvost tömörítő világszervezet daganatsebészeti programjának referenciaintézetévé választották az Országos Gerincgyógyászati Központot, amelynek főigazgató-tulajdonosa a program szűk vezető testületének tagja lett.

– Miért éppen egy magyarországi intézetre és Varga Péter Pálra esett a választásuk?

– Ha beüti a Google keresőjébe a gerincdaganat-sebész címszót, az a legtöbb találatot elérők között dobja ki Varga Péter Pál nevét. De a Google-ból átlépve a publikációs keresőkbe, ott is ugyanazok a nevek bukkannak fel. Az AOSpine – amelynek a világ 120 országában vannak tagjai – szakmai eredményeik alapján választja ki a legjobb specialistákat és centrumokat. A szervezet legfontosabb szerepe, hogy „tudásbrókerként” összegyűjti a legkiválóbb központok és orvosaik gyógyítási tapasztalatait, s azonnal meg is osztja tagjaival azokat. Évente 100-120 posztgraduális kurzust, strukturált továbbképzést tart, egyéni ösztöndíjakat biztosít. Az alaptudományoktól a klinikai kutatásokig szinte minden része a tevékenységünknek. A tudásfórumok, amelyek a gerincbetegségek valamennyi területét átfogják, egyfajta piramisként képzelhetők el, amelyek lényege, hogy összekötik a piramis legalján lévő sebészeket a legjobbakkal. A tudásstruktúra oda-vissza átjárható.

– Mondjuk, ha egy győri gerincsebész elakad betege kezelésével, mit tudnak neki kínálni?

– Az AOSpine segítségével meglépheti azokat az „akadémikus” lépcsőket, amelyekkel hozzájut az egyre magasabb szintű tudáshoz, s attól függően, hogy most éppen melyik lépcsőfokon áll, becsatlakozhat a rendszerbe. A másik lehetőség, hogy eseteit és azokkal kapcsolatos kételyeit felviheti a szervezet webes felületére. A bejegyzésére akár több tízezer ajánlás is érkezhet, hiszen ezen a fórumon az egyes eseteket a világ legnevesebb specialistái kommentálják. Az érintett orvos így szinte azonnal óriási mennyiségű információhoz juthat. Ezek a fórumok mindig a legaktuálisabb problémákkal foglalkoznak.

– Hogyan válik aktuálissá egy téma?

– Attól, hogy valaki felveti…

– Mi a garancia arra, hogy a kérdező jó választ kap?

– A fórumokon ezt épp a belső nyilvánosság garantálja. Mit gondol, ha valaki helytelen vagy nem kellően megalapozott álláspontot képvisel, akkor azt a többi, tizenkétezer gerincsebész nem teszi azonnal helyre?

– Még nem győzött meg. Néhány hete egy óriási megvesztegetési botrány, amely az egyik legnagyobb gyógyszergyártót érintette, éppen arról szólt, hogy a cég világhírű professzorok „tudományos állításait” vásárolta meg 13 termék piaci pozíciójának erősítése érdekében. De ez nem új jelenség, hiszen 2003 februárjában a The New England Journal of Medicine-ben nyolc szerző cáfolta és vonta vissza azt a 2002 októberében a nevük alatt megjelent publikációt, amely részletesen leír egy sebészeti módszert és annak klinikai próbáját. Szóval ugyanaz a kérdésem: van garancia a tudományosan bizonyított és hiteles orvoslásra a szervezetében?

– Ez valóban probléma, de mi, sebészek kevésbé vagyunk gyógyszerorientáltak, inkább az eszközgyártóktól érheti tagjainkat ilyen befolyás, hiszen implantátumokat használunk. Azonban az eszköznél egyszerű a döntés, mert vagy működik a mérnökök által kitalált forma, vagy nem, és ha az utóbbi bizonyosodik be, nincs az az orvos, aki a műtőjében használná… Éppen most indítunk egy új folyóiratot //Evidence Based Spine Surgery// címmel. A lapban csak az elfogadott, bizonyítottan hatásos eljárásokat ismertetjük, amelyek mögött már vannak tudományos, multicentrikus, randomizált vizsgálatok. Terveink szerint valamennyi új technológiát átvinnénk egy ilyen szűrőn. Lényeges megérteni azt is, hogy az AOSpine-on belül nem fordulhat elő, hogy egy termék vagy gyógyszer ajánlásáról valaki egyedül döntsön. Két elkülönült struktúra létezik a szervezetünkben. Az egyik az akadémiai vonal, amelynek vezető testületében ott ül a világ hat-hét legjobb szakembere – e board tagja lett Varga Péter Pál. Amikor együtt vannak, ők képviselik a legmagasabb szintű orvosi gyakorlatot. Mindegyiküknek hasonló szintű tudása, gyakorlata van, ebben a körben már lehetetlen megvezetni a másikat. Ők az orvostársadalom közismert alakjai, egymás munkájáról is mindent tudnak, és amikor ők valamit együtt is megfelelőnek minősítenek, azt nevezzük az átadható tudásnak. Ez az az út, amivel ki lehet védeni a káros ipari befolyást.

– A szakma által felvetett problémákból hogyan választják ki, hogy éppen mi a legfontosabb, mivel foglalkozzanak?

– A legegyszerűbb kérdéseket is górcső alá kell venni, mert azokra sincsenek válaszok. Például nem tudjuk megmondani, hogy a sugárterápia eredményes-e annyira, mint azt hisszük. Meglehetősen kevés a tapasztalat, kevés a tudományos bizonyíték, kétségeink vannak. A sebész operál, majd elküldi a beteget sugárterápiára, de ebben a pillanatban azt sem tudjuk megmondani, hogy mennyi időnek kell eltelnie a műtét és a sugárterápia között: a kettő, a három, vagy a négy hét szünet az elegendő? Mi van a bőrrel, hogyan viselkedik az operáció utáni sugarazásra? Nincsenek egzakt tapasztalatok. Én például két hét után küldöm a betegeimet a sugárkezelésre, Varga Péter három hét után, az észak-amerikaiak meg azt mondják, négy hétre van szükség. De fogalmunk sincs, hogy mi a legjobb a betegnek. Ez egy egyszerű példa, de jól mutatja, hogy mennyire szükség van az egységes szakmai álláspontra. De azt csak akkor fogalmazhatjuk meg, ha megvizsgáltuk a kérdést, és bebizonyítjuk, mi az optimális a betegnek.

– Akkor most van vagy nincs megoldás a sugárterápia-problémára?

– Még nincs. Ugyan készült már egy metaanalízis, ezt tavaly publikáltuk. Ám ebből csak az derült ki, hogy a sebészek a különböző országokban sokféleképpen dolgozták fel a kérdést, az összegyűlt adatokat nem lehet egységes adatbázisba rendezni. Az AOSpine-nak vannak specialistái, akik egységes módszertant készítenek a kérdés eldöntéséhez. Ennek eredménye alapján lehet később protokollt készíteni, meghatározni a műtét és a sugárterápia közötti optimális időt.

– Ha ez volt az egyszerű, mi a bonyolult szakmai kérdés a gyógyítási gyakorlatban?

– A gerincsebészet legfontosabb kérdése, hogy kell-e operálni egy beteget vagy sem. Mi van a derékfájásnál, kell-e operálni vagy sem? Vagy miért van az, hogy ugyanaz a radiológia vagy fizioterápia az egyik beteget meggyógyítja, a másikat meg nem? Ha nem gyógyítja meg és megoperáljuk, akkor miért van mégis akkora szórásuk az eredményeknek? Gyakran hiába készülnek ajánlások, az eredmények nem igazolják vissza azokat. Az algoritmus végén ugyanis csupa jól gyógyult betegnek kellene távoznia, de ez nem így van. Ha el is fogadjuk mindezt, mondván, valamennyi orvos praxisában ott vannak a jó és a rossz betegek, amikor kilépünk a saját praxisunk kereteiből, tudnunk kellene az eredményeket mások számára is egzakt módon hasznosíthatóvá tenni. Erre azonban még nem vagyunk képesek. Mindenesetre törekszünk rá, és ebben lehet fontos szerepük az AOSpine tudásfórumainak.

– Mi a helyzet a szakma nagy problémájával, a gerincsérülésekkel járó mozgásképtelenség visszafordításával?

– Én mostanában éppen ezzel foglalkozom. A brazil kormány által finanszírozott őssejtkutatás részeként patkányokon vizsgáljuk az őssejtterápiát. A patkányok gerincvelejét ugyanazzal a módszerrel vágjuk át, és a medencelapátból nyert, megjelölt őssejteket kétféle módon, perifériálisan és közvetlenül adjuk a sérült gerincvelőbe. Azt tapasztaljuk, hogy néhány kísérleti állat soha nem reagál, míg némelyikük gerincveleje mutat regenerációt. Őszintén szólva fogalmam sincs arról, hogy az egyik mitől működik, a másik meg miért nem. São Paulóban is folyik egy hasonló kutatás, ott éppen most kezdenek nyúlkísérletekbe, már olvashatók publikációk. Természetesen rengeteg kérdést egyelőre még nem lehet megválaszolni. Az ilyen kísérleteknél kulcsfontosságú például, hogy ki és hogyan fogja őket finanszírozni. Aztán rögtön következik az, hogy milyen típusú őssejteket használjanak a kutatók a célra. Hogyan történjen az őssejt beadása, miben, milyen vivőanyaggal vegyítsék az őssejteket. Melyek a további lehetőségek, vannak-e olyan gyógyszerek, amelyek támogatják a folyamatot. Szóval a megoldásig még nagyon sok az eldöntendő kérdés.

– Tud olyasmit említeni a szakterületén, ami húsz évvel ezelőtt még nem, de ma már gyógyítható?

– Nincs. Jobb lett ugyan a diagnosztika, a betegek gondozása, a megelőzéssel is többet foglalkozunk, de nagy, áttörést hozó terápia nem született. Hacsak az nem jelent eredményt, hogy húsz éve még nem volt őssejtkutatás.

– Ismeri a magyar megbetegedési statisztikákat? A magyarok életük egyharmadát súlyos fájdalmakkal, betegségben töltik; tud mondani valami biztatót a számukra?

– Azért van olyan tudományos eredmény, ami reményt adhat az idősödéssel esetenként együtt járó mozgásszervi fájdalmak enyhítésére. A korosodással törvényszerűen együtt jár a porckorongok degenerációja – most komoly és ígéretes kutatások zajlanak, amelyek megoldást kínálhatnak erre a problémára. A jövőben már nemcsak azt mondhatjuk, hogy mindenki őrizze meg tornával a mozgásképességét, amíg csak tudja, hanem hamarosan egy olyan „tablettát” is kaphatnak az emberek, amely képes regenerálni a sérült porckorongot. Könnyen meglehet, hogy a kutatók hamarosan találnak olyan géneket, amelyek összefüggésbe hozhatók a betegséggel, és ha ez megtörténik, akkor genetikai sebészettel eltüntethető lesz a betegség. Öt-tíz év távlatában bekövetkezhet az áttörés.