Közkeletű tévedés: ez én gyerekem nem olyan...
Bár a modern világ gyermekei között nem számít ritkaságnak, hogy netes fórumokon zaklatják egymást, a szülők általában alulbecsülik, hogy gyermekük milyen mértékben vesz részt ilyen tevékenységekben – áll a Journal of Computer-Mediated Communication című lapban megjelent tanulmányban.
A netes zaklatás (angol elnevezéssel cyber bullying) gyermekkorban nem ritkán észlelhető magatartásforma. Hogy mekkora hatást gyakorol a zaklatást elszenvedőre, mi sem mutatja jobban, mint az emiatt elkövetett öngyilkosságok nagy száma. A cyberbullying ellen mindenki a maga eszközeivel harcol. Itt van például az a pennsylvaniai fényképész Sandra McKendrick, aki néhány évvel ezelőtt azzal hívta fel magára a figyelmet a közösségi oldalakon, hogy kinyilvánította: nem hajlandó elkészíteni egy középiskola azon végzőseinek a tablóképét, akik durva és trágár szavakkal zaklatták nagy nyilvánosság előtt néhány iskolatársukat a neten. Döntéséről ezt írta saját blogjában: „Az én vállalkozásom egy egészen kis vállalkozás, ezért úgy tűnhet, hogy nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy bármilyen megbízást visszautasítsak. Mégis így döntöttem, mert nem akarom, hogy ilyen alakok rossz fényben tüntessék fel a cégemet. Hogyan is tudnék órákat tölteni azzal, hogy valakiből a lehető legszebbet és legjobbat hozzam ki a fotón, amikor közben tudom, hogy milyen aljasságokra képes? Nem lehet szép az, aki belülről romlott. Szemét alakokat nem fényképezek.” Az érintett szülők akkor megértették és elfogadták ezt a döntést. De hogyan állnak a cyberbullying problémájához a szülők általánosságban?
A Journal of Computer-Mediated Communication című lapban most nyilvánosságra hozott vizsgálat szerint a szülők többnyire alulértékelik, hogy gyermekük milyen gyakran vesz részt olyan kockázatos magatartásformában, mint a netes zaklatás – de a mostani vizsgálatban még ide sorolták a pornográf tartalmak megtekintését is.
Sahara Byrne, Sherri Jean Katz, Theodore Lee (Cornell University), Daniel Linz (University of California, Santa Barbara) és Mary Mcllrath (C+R Research) 465 szülő-gyermek párost vont be a felmérésbe. Azt találták, hogy a szülők általában a valósnál kisebbnek élik meg azt a problémát, hogy gyermekük cyberbullying részese (akár áldozatként, akár elkövetőként), és nem látják a valós veszélyt abban sem, hogy gyermekük pornográf tartalmakat nézeget vagy idegenekkel kerül online kapcsolatba. A tényleges helyzet és a szülők helyzetértékelése közötti különbség különösen azok esetében volt szembetűnő, akik megengedő nevelési elveket követnek.
A vizsgálat adatai azt jelzik, hogy miközben a gyermekek 30 százaléka vallotta azt, hogy áldozata volt már netes zaklatásnak, a szülők alig több mint 10 százaléka számolt be arról, hogy tudatában volt ennek. A fiatalok körülbelül 15 százaléka volt már cyberbullying elkövetője saját bevallása szerint, ám ennek arányát a szülők saját tapasztalataik alapján mindössze 5 százalékra becsülték. Úgy tűnik, hogy a cyberbullying leginkább azon szülők figyelmét kerüli el, akiknek gyermeke kisebb, akik úgy gondolják, hogy gyermekük okosabb a világháló többi szereplőjénél, illetve akik nem tudják szorosan nyomon követni tizenéves gyermekük internetes tevékenységét.
Pedig a szülők sokat tehetnek azért, hogy a virtuális világban is megvédjék gyermeküket: pozitív, támogató beszélgetésekkel az internetes biztonságról, illetve azzal, ha a mobil internethozzáférést korlátozzák és a számítógépet ellenőrzött körülmények közé viszik, ahol figyelemmel tudják követni gyermekük internethasználatát. A legjobb eszköz azonban mindenképpen a nyílt kommunikáció, így a szülőt többet tudhat meg arról, mit néz meg gyermeke a neten – hangsúlyozzák a kutatók. „A fiatalok azt hiszik, hogy a közösségi média az ő terepük. A szülőknek néha fogalmuk sincs, mit csinál gyermekük a világhálón, és amikor megtudják, sokszor már késő” – hangsúlyozza a vizsgálat vezetője, Sahara Byrne.
