hirdetés
2024. június. 22., szombat - Paulina.
hirdetés

Kormányinfó: Nem államosítják (egyelőre) az önálló szakrendelőket

A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely azt mondta, nem szerepelt a kormány előtt az önálló szakrendelők államosításáról szóló javaslat.

Isten éltesse a védőnőket! – fogalmazott a csütörtöki Kormányinfó nyitányaként Vitályos Eszter kormányszóvívő, aki a Magyar Védőnők Napja alkalmából emlékeztetett arra, hogy a Magyarországon 109. éve működő védőnői szolgálat 2015 óta hungarikum. Bejelentette azt is, hogy az egészségügyi kormányzat Európának is be fogja mutatni a magyar védőnői szolgálatot a soros uniós elnökségünk idején.

Nincs ilyen időhatár – így fogalmazott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arra a kérdésre, hogy a kormány tervezi-e a következő két évben az önálló járóbeteg-szakellátók államosítását. – Az kórházak állami fenntartásúak, a szakrendelők nagy többsége szintén, államilag szervezett az ügyeleti ellátás, ahogyan a magánpraxisokra épülő háziorvosi szolgálatok is, így ésszerűbb lenne, ha nem lennének önálló rendelőintézetek sem – fejtette ki a politikus, aki cáfolta azt az értesülést, miszerint a szakrendelők államosításáról szóló passzus az utolsó pillanatban került ki a minap elfogadott salátatörvényből, és hozzátette azt is, a kormány előtt sem volt ilyen javaslat.

Orvosi, gyógyszerészi és közgazdasági ismeretekre is szükség van az egyedi méltányossági alapon biztosított gyógyszerekkel végzett kezelések megítélésénél, nem szerencsés, ha az állam vagy az államtitkár egyedül dönt annak a 40-50 milliárd forintos keretnek a felhasználásáról, amelyet erre biztosítanak. Ezért jó, hogy jövő januártól a kormány által létrehozott Batthyány-Strattmann László Alapítvány végzi el ezt a feladatot – fejtette ki a politikus. Arra a felvetésre, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) munkáját eddig is segítette egy külső testület az egyedi méltányossági alapon megítélt kezelésekkel kapcsolatban, Gulyás Gergely úgy reagált, hasznos a döntéshozatali szervezeti elkülönítés, emellett az elmúlt években volt jó néhány példa arra, hogy civil felajánlások segítették 100 millió forintos gyógyszerek beszerzését, ezt a fajta támogatást is elősegíti az alapítványi keretek közötti működés.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2024. június 13-án (MTI/Soós Lajos)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2024. június 13-án (MTI/Soós Lajos)

Lehet, hogy kicsit idegen az egészségügyben, de jól működő, egyszerű és előnyös az az arcfelismerő rendszer, amelynek bevezetését a kórházakban adatvédelmi szempontból tette lehetővé a kedden elfogadott jogszabály módosítás – számolt be a kabinetminiszter, hozzátéve, a Parlamentbe is hasonló rendszerrel folyik a beléptetés. A felállítás költségeiről a politikusnak nem volt információja.

A kormány az ellátási és egészségügyi kérdésekben minden eszközzel segíteni szeretné Karsai Dánielt és sorstársait, egyet nem értés az életről szóló döntésekben van – válaszolt Gulyás Gergely az ALS-betegségben szenvedő jogásszal történt személyes találkozóját is firtató kérdésre, jelezve azonban, hogy ami ott történt, az nem tartozik a nyilvánosságra. A miniszter annyit elárult, ígéretet tett arra, hogy leírja a véleményét az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) az ítéletről, ám a csütörtökön nyilvánosságra hozott dokumentum tartalmát 20 perccel a Kormányinfó előtt ismerte meg. – A kezelés visszautasítására mindenkinek joga van, de mást felkérni az emberi élet elvételére nincs. Ahogyan az európai tagállamok többsége, úgy Magyarország is ezt az álláspontot képviseli, és én ezzel egyetértek – szögezte le a politikus.

Közel elkészült az új oltóanyaggyár – reflektált újságírói felvetésre a miniszter, de hozzátette, naprakész információkat a Debreceni Egyetem tud adni az új üzem építésével kapcsolatosan, mert a fejlesztésért a felsőoktatási intézmény felel.

Vitályos Eszter beszámolt azokról a beruházásokról is, amelyeket a kormány támogatott, az egészségügyre összesen 8,8 milliárd forintot költöttek, így átadták többek között a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyermekgyógyászati Klinikájának sürgősségi betegellátó osztályát, az Újbudai Gyermekegészségügyi Centrumot, valamint az etyeki Egészségügyi Központot is.

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink