hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Sportpályákkal javítják a lakótelepiek egészségét

Kormánydöntés: négy centrum látja el a budapestieket

A gyógyító munka megerősítése és a bérek rendezése után kétéves népegészségügyi programba kezd a kormány szeptemberben, kórház épül Kelenföldön, és a világ egyik legjobb orvosegyeteme lesz az SE. Legközelebb ősszel foglalkoznak egészségügyi kérdésekkel a kabinet ülésén.

A Kútvölgyi úti Kórház veszi át a János Kórház funkcióit, a klinikai tömb fejlesztésére ugyanúgy forrást biztosít a kabinet, ahogyan egy Kelenföldön, állami és fővárosi területen épülő új, 21. századi szuperkórházra – fogalmazott Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtök délutáni Kormányinfón. Hozzátette azt is, az új, dél-budai centrum helyét és megépítésének idejét az M1 autópálya összekötő nyomvonala határozza majd meg, nagy eredménynek tartaná, ha 2018-ban már épülőben lenne az új szolgáltató. A budapestiek és az agglomerációban élők ellátását négy centrum biztosítja majd. A kabinet döntésének értelmében Észak-pest lakosságát a megerősített Honvéd Kórház, a dél-pestiekét az Egyesített Szent László – Szent István Kórház biztosítja majd. Az Észak-budai centrumban (Kútvölgyi) sportegészségügyi központot is kialakítanak.

Nem akarunk kórházakat bezárni, nem voltam olyan kormányülésen, ahol a Péterfy utcai Kórház bezárása szóba került volna – jelentette ki kérdésre válaszolva Lázár, cáfolva ezzel a korábbi lapértesüléseket. Elmondta azt is, a János Kórház felújítása olyan gazdasági kihívás lenne, amelyet a kormány nem tudott felvállalni, ugyanakkor „bizonyos funkcióknak” ott is meg kell maradniuk. Hangsúlyozta, négy centrumot alakítanak ki a fővárosban, ezekhez integrálják a többi intézményt.

„Budapesten nem az a kérdés, hogy melyik épület van vagy melyik nincs, betegek hátrányára nem változtatjuk meg a rendszert, egyetlen aktív ággyal sem lesz kevesebb” – válaszolt az aktív ágyak számának csökkentését firtató kérdésre a miniszter, majd ezután úgy fogalmazott: „Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár előterjesztése alapján nem akarunk Budapesten kórházi ágyakat nagy létszámban megszüntetni, semmilyen arányú ágyszám-csökkentés nem volt a kormány előtt”.  Elmondta azt is, a budai polgármesterek – ahogyan az érintett kerületek lakossága is – a Szent János Kórház fejlesztése mellett álltak ki, de a szakmai érvek nem emellett szóltak, ezért a kormány nem akceptálta a véleményüket.

A magyar egészségügy „legerősebb pontja” az orvos és az ápoló – vélte Lázár, ezért a kormány meghallgatva Balog Zoltán erőforrás miniszter kiállását a béremelések halaszthatatlanságáról, összesen 167 milliárd forintot különített el a bérekre. Százmilliárd forintot a miniszterelnökség, a fennmaradó részt a költségvetésben rendelkezésre álló tartalékkeretből biztosítja a kabinet, a béremelés részleteit az erőforrás miniszter ma délelőtt már ismertette. A miniszter hozzátette, a háziorvosi praxisok finanszírozása is 130-130 ezer forinttal emelkedett tavaly és idén.

Új népegészségügyi programot indít a kormány szeptembertől, amelynek kereteit az elmúlt két évben dolgozták ki, és amely minden magyar ember életére hatással lesz – mondta Lázár János. Mivel az országos mérések azt igazolták, hogy a 2010-ben bevezetett mindennapos testnevelés hatással volt a gyerekek fizikai és lelki állóképességére, szellemi teljesítményére, a kormány célja, hogy mindenkinek hozzáférhetővé tegye a sportintézményeket. Minden magyar lakótelepen multifunkciós sportpályákat építenek, „ezeken a társadalmilag hátrányos helyzetű helyeken” szabadtéri kondi- és futópályákon „értelmesen tölthetik el az idejüket a fiatalok, fiatal felnőttek és felnőttek” – fogalmazott a miniszter.

Évente 130 ezer magyar ember hal meg, közülük sokan azért, mert későn jutnak orvoshoz, ami rontja a demográfiai mutatókat – mondta Lázár János Zombor Gábor, korábbi államtitkár adataira hivatkozva. Korai lépéseket, a népegészségügyi mutatók javítását szolgálja a gyógyító munka megerősítése, az orvosi és szakdolgozói bérek emelése, a kormány forrásokat is biztosít a következő két évben a lakosság egészségmegőrzésére.

Szövetséget kínál a kormány a Semmelweis Egyetemnek (SE), amelynek célja, hogy az intézmény a világ egyik legerősebb orvosképző helye legyen, ennek minden szükséges infrastrukturális és egyéb kereteit kész biztosítani a kabinet. Lázár János megismételte korábbi véleményét, amely szerint az orvoshiányt a medikusok létszámának növelésével lehet orvosolni. A miniszterelnök nagy ívű tervet rendelt az SE-től a megvalósíthatóságról.

A kormány az elmúlt két hétben áttárgyalta az Egészséges Magyarország és az Egészséges Budapest programot – ez utóbbiról Orbán Viktor miniszterelnök Tarlós István főpolgármesterrel egyeztetett –, legközelebb szeptemberben kerülnek terítékre az ágazatot érintő, első sorban népegészségügyi kérdések a kabinet elé – jelentette be Lázár János.

OEP-pel kapcsolatban koncepcionális kérdések már nincsenek, a feladatok "leválogatása" zajlik. A kormény jóváhagyta, hogy a kórházigazgatók mellé egyetemi mintára kancellárok kerüljenek, a részleteket az Emmi dolgozza ki - mondta Lázár János.

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink