Könnyebben tartható, de kevésbé hatékony az időszakos böjtölés a folyamatos kalóriakorlátozásnál
Mindkét fogyási módszernél kedvező élettani hatásokat mutattak ki túlsúlyos cukorbetegek körében, de az időszakos böjtöt választóknál kisebb volt a lemorzsolódási arány.
A Clinical Nutrition folyóiratban január 17-én jelent meg a University Medical Centre Rotterdam kutatóinak cikke, amelyben a holland kutatók azt vizsgálták, hogy a három hónapon át tartó folyamatos kalóriamegszorításon alapuló étrend hogyan viszonyul az időszakos kalóriamegszorításhoz (intermittent fasting) 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő, túlsúlyos vagy elhízott felnőttek testösszetétele és nyugalmi energiafelhasználása szempontjából. A vizsgálat poszthoc elemzésként készült, két különálló randomizált klinikai vizsgálat résztvevőinek összevonásával, így nem tekinthető közvetlen, fej-fej melletti összehasonlításnak.
A 2-es típusú cukorbetegség világszerte több mint 500 millió embert érint, és az egyik legfontosabb kockázati tényezője a túlsúly. Már mérsékelt mértékű fogyás is javíthatja a glikémiás kontrollt, csökkentheti a gyógyszerezési igényt és mérsékelheti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. A hagyományosan alkalmazott folyamatos kalóriamegszorítás mellett egyre nagyobb figyelmet kapnak az időszakos böjtölésen alapuló étrendek. Mindkét módszer képes kalóriadeficitet létrehozni, azonban a zsírmentes testtömeg – különösen az izomtömeg – megőrzése kulcsfontosságú, mivel ez határozza meg, milyen mértékben csökken a nyugalmi energiafelhasználás a fogyást követően. Az izomtömeg túlzott csökkenése hosszú távon megnehezítheti az elért testsúly megtartását, ami különösen fontos az idősebb cukorbeteg felnőttek esetében.
A poszthoc elemzésbe olyan 2-es típusú cukorbetegeket vontak be, akiknek testtömegindexe meghaladta a 27 kg/m²-t, és akik két hollandiai randomizált vizsgálat – az E-DIET és a TIMED – résztvevői voltak. A folyamatos kalóriamegszorítást alkalmazó csoport naponta körülbelül 750 kilokalóriát fogyasztott, főként ételpótló készítményekből, kiegészítve alacsony szénhidráttartalmú zöldségekkel, sovány fehérjével, energiaszegény italokkal és zsírszegény tejjel. Az időszakos megszorítást követő csoport korlátozott étkezési ablakot alkalmazott, amelyben a napi kalóriabevitel 8 és 18 óra között történt; a nők 1300, a férfiak 1500 kilokalóriát fogyasztottak, mérsékelt szénhidrátcsökkentés mellett.
A testösszetételt – a zsírtömeget, a zsírmentes tömeget és a sejtegészség egyik markereként szolgáló fázisszöget – multifrekvenciás bioimpedancia-méréssel határozták meg. A nyugalmi energiafelhasználást indirekt kalorimetriával mérték laboratóriumi körülmények között. A glikémiás kontrollt éhomi vércukor és HbA1c alapján értékelték, emellett vizsgálták a lipidprofilt, a vérnyomást, a gyógyszerhasználatot, a táplálkozási szokásokat, a fizikai aktivitást és az általános elégedettséget is. Az elemzések a csoportokon belüli változásokat és a csoportok közötti feltáró jellegű különbségeket vizsgálták, figyelembe véve a kiindulási eltéréseket, például a cukorbetegség fennállásának időtartamát.
A vizsgálatba összesen 67 résztvevő került: 41 a folyamatos, 26 az időszakos megszorítást alkalmazó csoportba. A résztvevők átlagéletkora 60 év volt, és több mint felük nő. A kiindulási testtömegindex hasonló volt, ugyanakkor a cukorbetegség fennállásának ideje hosszabbnak bizonyult a folyamatos megszorítást alkalmazó csoportban, ami korlátozza az összehasonlíthatóságot.
Három hónap elteltével mindkét étrend jelentős testsúlycsökkenést eredményezett: a folyamatos megszorítást követők átlagosan 7,4 kg‑ot, az időszakos megszorítást alkalmazók 6,8 kg‑ot fogytak. A testtömegindex és a derékbőség mindkét csoportban csökkent, ami a centrális zsírfelesleg mérséklődésére utal. A zsírtömeg jelentősen csökkent, míg a zsírmentes testtömeg aránya mindkét csoportban nőtt, noha az abszolút zsírmentes tömeg az időszakos megszorítást alkalmazóknál kis mértékben csökkent. Ez arra utal, hogy az arányok változása nem feltétlenül jelent tényleges izomtömeg-növekedést. A folyamatos kalóriamegszorítás mellett az abszolút zsírmentes tömeg megmaradt, míg az időszakos megszorításnál a teljes fogyás mintegy 20 százalékát tette ki az izomtömeg-vesztés, ami élettanilag várható jelenség. Izomerőt vagy szarkopéniát a vizsgálat nem értékelt.
A nyugalmi energiafelhasználás csak a folyamatos megszorítást alkalmazó csoportban csökkent szignifikánsan, ami az adaptív termogenezis következménye lehet, vagyis a szervezet energiatakarékos üzemmódba kapcsol jelentős kalóriamegvonás esetén. Ez hosszú távon megnehezítheti a testsúly megtartását. A glikált hemoglobin értéke szignifikánsan javult a folyamatos megszorítást alkalmazó csoportban, míg az éhomi vércukor egyik csoportban sem változott érdemben. A gyógyszerhasználat mindkét csoportban csökkent, amit a Medication Effect Score mérséklődése jelzett. A lipidprofil javulása eltérő mintázatot mutatott: a teljes és LDL‑koleszterin a folyamatos megszorítás mellett csökkent, míg a HDL‑koleszterin az időszakos megszorításnál emelkedett. A trigliceridszint mindkét csoportban mérséklődött. A vérnyomás csak a folyamatos megszorítást alkalmazóknál javult szignifikánsan.
A táplálkozási adatok mindkét csoportban jelentős kalóriacsökkentést mutattak, különösen a folyamatos megszorítás esetén. A fehérjebevitel aránya mindkét étrendben nőtt, azonban ez nem mutatott egyértelmű kapcsolatot a zsírmentes tömeg megőrzésével. A lemorzsolódás aránya jelentősen különbözött: a folyamatos megszorításnál 19 százalék, míg az időszakos megszorításnál 0 százalék volt, ami arra utalhat, hogy az időszakos étrend rövid távon könnyebben tartható.
A feltáró jellegű regressziós elemzések nem mutattak szignifikáns különbséget a két étrend között sem a testösszetétel, sem a nyugalmi energiafelhasználás, sem a glikémiás vagy kardiometabolikus mutatók tekintetében; a legmarkánsabb eltérés a lemorzsolódási arány volt.
Összességében mind a folyamatos, mind az időszakos kalóriamegszorítás kedvezően befolyásolta a testösszetételt a 2-es típusú cukorbetegségben és túlsúlyban vagy elhízásban érintett felnőttek körében, anélkül, hogy túlzott zsírmentes tömegvesztést okozott volna. Bár a nyugalmi energiafelhasználás csökkenése csak a folyamatos megszorítás mellett jelentkezett, mindkét étrend javulást eredményezett több anyagcsere‑mutatóban. Az időszakos megszorítás alacsonyabb lemorzsolódási aránya arra utal, hogy rövid távon könnyebben követhető lehet, de a hosszú távú fenntarthatóság továbbra is bizonytalan. A jövőben hosszabb távú, jól megtervezett randomizált vizsgálatokra van szükség annak meghatározására, hogy mely étrendi stratégia biztosít tartósabb anyagcsere‑előnyöket és jobb klinikai kimeneteleket.
Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:
Intermittent calorie restriction proves as effective as daily calorie cuts for type 2 diabetes
Irodalmi hivatkozás:
Dietvorst C, Geurts K, Lodari O, Boon M, van Rossum E, Visser W, & Berk K. (2026). The effect of continuous or intermittent calorie-restricted diet on body composition and resting energy expenditure in patients with type 2 diabetes. Clinical Nutrition ESPEN. DOI: 10.1016/j.clnesp.2026.102940, https://www.clinicalnutritionespen.com/article/S2405-4577(26)00035-5/pdf
