hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

A koleszterincsökkentőkre is jön a terápiás felülvizsgálat

Lapunk információja szerint a kormány ugyan  szerdai ülésén állítólag elfogadta a gyógyszerkassza 53 milliárdos emelését, ám ugyanakkor további 15 milliárdos megtakarítást tűzött ki célul.

A kormány tegnapi ülésén lezárta a 2013. évi költségvetést, közölte Gíró-Száz András kormányszóvivő. Az egészségügy több, igen fontos részen érintett a szerdai döntésekben. Így például a gyógyszerkasszát illetően, amely a szakértők szerint a költségvetés jelenlegi tervezetében szereplő összegen jövőre tarthatatlan.

Amennyiben valóban végrehajtják a Széll Kálmán Terv 1.0 illetve 2.0 változatát, úgy 2013-ban a gyártói befizetések nélkül nettó 168 milliárd forint jutna a gyógyszerek ártámogatására, illetve még ennél is 10 milliárddal kevesebb, mivel ez utóbbi összeget a vérfaktorok központi beszerzésére fordítják. Mindez azt jelentené, hogy a kassza reálértéken az 1994-es szint 50 százaléka alá csökkenne, s miközben az IMF csupán annyit kér Görögországtól és Portugáliától, hogy gyógyszerkiadásaikat a GDP 1 százalékára csökkentsék, nálunk ez az arány 0,6 százalék. Amennyiben megmarad a jelenlegi tervszám, s tovább pörögnek az egyébként kimerülőben lévő, korábbi, s már eddig korrekciókra szorult megtakarítási kezdeményezések, úgy legalább 220-230 milliárd forintig szaladnak a kassza kiadásai. Amennyiben pedig nem növelhetők a lakossági kiadások – térítési díjak –, s a cégek sem sarcolhatók tovább az idei, általuk eszközölt 75 milliárdos befizetésen felül, növekvő ellátási problémákkal kell számolni.

Valójában a kassza egyensúlyban tartásához legalább 65-70 milliárdra lenne szükség, ehelyett állítólag egy keddi tárgyaláson – igaz, a nemzetgazdasági tárca ellenkezése dacára –, a kormányülés előtt, előzetesen jóváhagyást nyert az a terv, amely 53 milliárd forinttal emelné a jövő évi ártámogatásra meghatározott összeget.

A keret emelését teszi szükségessé az is, hogy mivel a cégek kutatás-fejlesztésre fordított 10 milliárdos kiadásának leírása az adóból – lényegében a gyártói befizetések fenti összeggel történő mérséklése – jövőre is a gyógyszerkasszából történik, így egyrészt csökkenti szükséges a gyártói befizetések tervezett összegét, s ugyanennyivel növelni az ártámogatásra rendelkezésre álló költségvetési sor nagyságát.

További terápiás felülvizsgálatok végrehajtásából ugyanakkor 12-15 milliárd forintos megtakarítást remélnek. Ez az akció többek között a pszichiátriai és tüdőbetegségek egyes gyógyszereit illetve injekcióit, s többek között a koleszterincsökkentőket érintené. Új készítmények befogadására – kivéve a hepatitis C fertőzöttek életmentő, három komponensű gyógyszerét kivéve – azonban vélhetően jövőre sem kerül sor.

A költségvetésben szereplő számok egyébként nem csak a gyógyszerkassza miatt érdekesek, hiszen az egészségügyi ellátórendszer is óriási finanszírozási hiánnyal küszködik. A MedicalOnline által megkérdezett szakértő szerint legalább 50 milliárd forintos tőkeinjekcióra lenne szükség ahhoz, hogy ne menjenek csődbe, s ne kelljen bezárni kórházakat.

Horváth Judit
a szerző cikkei

cimkék

hirdetés

Könyveink