hirdetés

Kinevezték az új országos betegjogi központ főigazgatóját

Megkapta kinevezését az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) főigazgatója. A jogász-közgazdász végzettségű szakembert november elsejével nevezte ki Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője.

Legutóbb hétfőn a Parlamentben Szilágyi László, az LMP képviselője „érdeklődött” az Országos Betegjogi és Dokumentációs Központ működésének megkezdése iránt. A betegek jogainak védelme teljesen elsikkadt – mondta, majd felidézve a korábbi, e témában kapott válaszokat, úgy fogalmazott: a kormány is elismerte, hogy a központnak van létjogosultsága. Mi az oka, hogy még mindig nem kezdte el a tényleges működést a központ? – kérdezte.

Halász János, az EMMI államtitkára válaszában hangsúlyozta: a kormány rendezte a kérdést. A központ a közeli napokban megkezdi működését, és elkötelezettek a betegjogok érvényesítését illetően – fűzte hozzá sejtelmesen, de nem árult el pontos részleteket. Bár három nappal ezelőtt már tisztában volt vele, mégsem fedte fel a központ vezetésével megbízott szakember kilétét.

A MedicalOnline úgy értesült, hogy komoly viták, hosszas háttéregyeztetések után november elsejével kapta meg kinevezését az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) vezetője, dr. Novák Krisztina. Az új főigazgató a Szegedi Tudományegyetemen 2005-ben jogi, majd négy évvel később közgazdász diplomát szerzett. A jogi diploma átvételét követően 2006–2008 között dr. Molnár Ágnes országgyűlési képviselő (Fidesz) személyi asszisztense volt, 2009-ben pedig a Népjóléti Kabinet egészségügyi munkacsoportjának vezető munkatársaként folytatta pályáját. 2010–2011 között a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkárságának politikai főtanácsadója és Egészségpolitikai Programkoordinációs Osztályának osztályvezetője volt.

2011 óta a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet Főigazgatói Koordinációs Főosztályának vezetőjeként dolgozik, elsősorban az államtitkári kabinet és a GYEMSZI hatáskörébe tartozó feladatok koordinálásával foglalkozott. A megyei fenntartású intézmények átadás-átvétele során a dél-alföldi térség megbízott vezetője volt. Többek között a minisztérium által készített törvényjavaslatok, határozati javaslatok, jelentések, beszámolók, valamint a módosító, kapcsolódó módosító javaslatok benyújtásával, illetve azok parlamenti és bizottsági tárgyalásával kapcsolatos feladatokat koordinálta. Rendszeres tartotta a kapcsolatot a kormányzati szervekkel és kormánypárti országgyűlési képviselőkkel ezzel segítve a minisztérium és a képviselők közötti munka összehangolását.

Nem kis feladat vár az új főigazgatóra, hisz a 2011-ben megszűnt Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány működését újra kell szerveznie, hisz a jogvédők tetszhalott állapotban vészelték át a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) által felügyelt időszakot.

Mint arról a MedicalOnline már korábban beszámolt a tárca egy új eljárásrend kidolgozását szorgalmazza, Páva Hanna, az EMMI helyettes államtitkára szerint a feladat elvégzésére, az OBDK működtetésére elegendő pénz áll rendelkezésre. Ugyan nem külön soron, de az idei költségvetésben is terveztek erre a célra mintegy 270 milliót, és az egykori közalapítvány 913 milliós uniós támogatásából is mintegy 400 millió forint még rendelkezésre áll. Már csak azt lenne jó tudni, hogy vajon a jogvédők mikor és mi módon állhatnak majd a panaszosok rendelkezésére, és hogy miként is valósul meg a gyakorlatban a korábban sokat emlegetett egykapussá váló ügyintézés.

Vélhetően az Egészségügyért Felelős Államtitkárság által is támogatott Nemzeti Betegfórum (NBF) pénteki ülésén az OBDK feladatai is szóba kerülnek. Előadást tart a European Patient Forum igazgatója, Nicola Bedlington, és előreláthatólag Szócska Miklós államtitkár is részt vesz a tanácskozáson. Az „indító" konferencia célja a beteg- (ügyfél-) központú, fenntartható egészségügy és az egészséggazdaság, mint húzóágazat témájának körüljárása. El szeretnénk érni a betegszervezetek bevonását a szektor fenntartható működésébe a szabályalkotástól, a személyre szabott segédeszköz kiválasztáson át a terápiahűség javításáig, azaz a cél a páciensek (ügyfelek) részvételének maximalizálása a gyógyításban. Be kívánják mutatni, miért előnyös társadalmi és nemzetgazdasági szempontból, ha a páciensből az egészségszektor felelős, kompetens és cselekvő alanya (ügyfele) lesz, ahelyett, hogy az egészségügy passzív, felkészületlen, „nemtörődöm" tárgya maradna.

MedicalOnline
a szerző cikkei

hirdetés

Könyveink

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...