hirdetés

Ki a hibás szigetszentmiklósi gyalázatban?

"Nem elfogadható, hogy ebben az ügyben kizárólag a szülők a hibásak" - reagált a szigetszentmiklósi gyerekdrámára Herczog Mária szociológus a Népszavában.

A lap felidézi azt a minap ismertté vált történetet, amelyben egy házaspár a hírek szerint lényegében születésük óta kínozta, szexuálisan kihasználta, s emberhez nem méltó körülmények között tartotta három, 8, 9 és 10 éves gyermekét.

Mint írják az iskolának négy évig kellett küzdenie a gyermekvédelmi rendszerrel azért, hogy nevelőszülőkhöz kerüljenek a gyerekek. A gyerekek beszámoltak az erőszakról tanáraiknak, s így a bántalmazás híre a családsegítőkig, és a gyámhatóságig is jutott. Azonban sem a családsegítők, sem a gyermekjóléti szolgálat nem lépett az ügyben; miközben a védőnői szolgálat, a háziorvos, a házi gyermekorvos, a családsegítő központ is kötelesek jelezni a gyermekek veszélyeztetettségét a gyermekjóléti szolgálatnál, illetve hatósági eljárást kezdeményezni, ha azt tapasztalják, hogy a szülők elzárkóznak előttük, és megtagadják az ellátás igénybevételét.

Felidézik azt is, hogy az ügyben minden érintett elhárította a nyilatkozatot. Még arról sem sikerült egyértelmű információt szerezni, hogy indult-e fegyelmi eljárás a helyi védőnő ellen. Ebbe a helyzetben mondta azt Herczog Mária szociológus, hogy ilyen esetekben az egyetlen tisztességes lehetőség, ha nagyon alapos, független szakmai vizsgálat alá vetik a helyi rendszert, hogy felelősségre lehessen vonni az érintett szakembereket, ami külföldön is gyakorlat – olvasható a nepszava.hu-n.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Alkotás és kibontakozás - A Katarzisz Komplex Művészetterápia elmélete és gyakorlata

    Aki végigolvassa ezt a könyvet, tanul belőle, dolgozik vele, egyszer...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...