Ki segít a bajban?

Beszélgetés Herczog Máriával

Hogyan látja a pedagógusok titoktartási kötelezettségével kapcsolatos polémiát?

– A politikai felhangokon és az érzelmi túlfűtöttségen túl az a legnagyobb probléma, hogy a szülőket és a pedagógusokat nem vonták be annak megvitatásába, mit és hogyan kellene a kérdés kapcsán szabályozni. Az eddig is evidencia volt, hogy nemcsak a papokat, az orvosokat és az ügyvédeket, hanem a szociális munkásokat és a pszichológusokat is – például az iskolát is szolgáló nevelési tanácsadókban dolgozókat – kötelezi a titoktartás. A pedagógusok azonban nem kapták meg a szükséges útmutatást arra vonatkozóan, milyen mérlegelési szempontok alapján döntsenek és mit kezdjenek tanítványaik bizalmas közléseivel. Ráadásul a támadások után az oktatási tárca is visszakozott, megváltoztatva eredeti elképzelését, ami azt a látszatot keltheti, hogy tulajdonképpen ők sem gondolták komolyan az egészet.

Az új szabályozással elméletileg az agresszív szülőktől akarják megvédeni a gyerekeket.

– Ha az utóbbi évek ismertté vált gyermekbántalmazási és öngyilkossági eseteit vizsgáljuk, akkor azokból kiderül, hogy a gyerekek többnyire nem akartak, vagy nem is tudtak a pedagógushoz, az orvoshoz vagy a védőnőhöz fordulni, és ez súlyosabb gond, mint a titoktartás követelménye. Olyan dolgot kérnek számon a szakembereken, amelyet nem tanítottak meg nekik. Sokuknak elképzelésük sincs arról, hogyan lehet egy ilyen problémát kezelni, miként tudnák rávezetni a szülőt arra, hogy baj van a gyerekkel, anélkül hogy elárulnák nekik a gyermek által rájuk bízott bizalmas információt. A gyermeknek sem tudják megmondani, hol kaphat segítséget, illetve milyen szakemberhez vagy szervezethez fordulhat gondjaival.